Sajtótájékoztatót tartottak a kárpátaljai járványhelyzettel kapcsolatban

Sajtótájékoztatót tartottak a kárpátaljai járványhelyzettel kapcsolatban

13:16 Május 6, 2020

Közélet 5588 4 хвилини

Українська

Május 5-én a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) épületében sajtótájékoztatót tartott Biró Erzsébet, az ODA Egészségügyi Főosztályának vezetője, Halina Szitnik, az Ukrán Egészségügyi Minisztérium fennhatósága alatt lévő kárpátaljai megyei laboratóriumi központ igazgatója és Mihajlo Poljak, a megyei infektológiai kórház főorvosa. A sajtótájékoztató fő témája a megyénkben lévő járványhelyzet volt.

Biró Erzsébet tájékoztatta a jelenlévőket az eddig regisztrált betegek számáról, elmondta, hányan épültek fel a betegségből, illetve hányan vesztették életüket a kórban. „A húsvéti ünnepeket követően kissé megemelkedett a betegek száma, azonban általánosságban véve a helyzet megyénkben stabilnak mondható. A páciensek nagy része otthoni kezelésben részesül. Kórházi kezelést csupán 110 személy kap” – mondta el.

Hozzátette, hogy megyénk a mai napig nem kapott egyetlen lélegeztetőgépet sem. Az elmúlt hét folyamán megérkezett öt darab mozgatható röntgengép, melyet a megye egészségügyi intézményei között osztottak szét.

Halina Szitnik elmondta, hogy a laboratóriumi központ a május 5-i adatok szerint 3310 PCR-vizsgálatot végzett el (jelenleg már 3479-et – a szerk.). A polimeráz láncreakcióval végzett vizsgálatokat három kárpátaljai intézmény végzi: az Ukrán Egészségügyi Minsiztérium fennhatósága alatt lévő kárpátaljai megyei laboratóriumi központ, a Munkácsi Járási Kórház és a Kárpátaljai Közegészségügyi Központ laboratóriuma. „Nincsenek sorok a vizsgálat elvégzésére, a laboratóriumok a megszokott rendben dolgoznak” – közölte.

Az újságírók nem tudták figyelmen kívül hagyni az Ökörmezői járást, ahol eddig még egyetlen koronavírusos beteget sem regisztráltak. Kérdésükre Halina Szitnik elmondta, hogy a járványügyi bizottság szintén felfigyelt a jelenségre. „Megvizsgáltam a szomszédos Lemberg megyét is, ahol szintén hasonló a helyzet a hegyi járásokban. Már fordultak hozzánk Ökörmezőről, azonban a rajtuk elvégzett tesztek negatívak lettek. Tudomásom szerint az ottani emberek igen komolyan vették a házi karantént. Meg kell említeni, hogy az Ökörmezői járás mellett elhelyezkedő járásokban szintén elenyésző a betegek száma” – magyarázta az igazgatónő. Hozzátette, hogy az említett járásba már kiutazott egy járványügyi csoport, mely megvizsgálja, hogy helyesen végzik-e a munkájukat az ottani mobil egészségügyi csoportok, s betartanak-e minden szabályt a minták levételekor.

Mihajlo Poljak főorvos elmondása szerint a megyei infektológiai kórházban közepes súlyosságú és súlyos eseteket kezelnek, a gyógyulási folyamat minimum három hétig tart, s minden náluk lévő beteg oxigént igényel.

„Speciális kezelés nem létezik. Természetesen van protokoll, melyben ajánlások szerepelnek a betegek kezelésére, azonban az abban felsorolt gyógyszerek nem mindegyike található meg nálunk. A betegség a tüdőt támadja meg. Csaknem minden nálunk lévő beteg tüdőgyulladásban is szenved. Meg kell jegyezni, hogy számos páciensnek más krónikus betegsége is van: szív- és érrendszeri, valamint tüdőbetegség, továbbá cukorbetegség. Ezek az esetek nehezebben kezelhetők” – mondta el.

A járvány kezdete óta a megyei infektológiai kórház közel 20 személyt gyógyított fel a kórból, jelenleg 42 koronavírusos beteg tartózkodik náluk.

(VV/Hrisztina Bikljan, Karpatszkij Objektív)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei