Konfirmációbonyodalom a koronavírus járvány miatt

Konfirmációbonyodalom a koronavírus járvány miatt

20:03 Május 20, 2020

Közélet 4967 2 хвилини

A református fiatalok számára a konfirmáció életük fontos eseménye: hosszú évek hittanórái után a gyülekezet színe előtt, ünnepélyes körülmények között tesznek vallást hitükről. A konfirmálás áldozócsütörtökön történik, majd a pünkösdvasárnapi úrvacsora során részesülnek életük első úrvacsorájában a lekonfirmált fiatalok. A koronavírus-járvány azonban ezen a téren is bonyodalmakat okozott.

Balogh Attila salánki és Cseresznye Albert hetyeni és zápszonyi lelkészektől megtudtam, az áldozócsütörtöki konfirmálásra az idén nincs esély. Beszélgetőtársaim arról tájékoztattak, hogy az egyházi vezetőségnek az a komolyan veendő javaslata, miszerint augusztusban, az újkenyéri úrvacsoraosztás előtti vasárnapon a gyülekezet színe előtt konfirmáljanak le a fiatalok, majd az újkenyéri úrvacsoraosztáskor vegyék magukhoz a kenyeret és a bort. De ha a karantént hamarabb feloldják, és az istentiszteleteket is meg lehet majd tartani a templomban, akkor ezen a téren is változások történhetnek. Cseresznye Albert úgy informált, hogy ha egy gyülekezet hamarabb meg szeretné tartani a konfirmációt, akkor abban az esetben, ha a karantén véget ér, és megnyílnak a templomkapuk, már augusztus előtt megtarthatja az ünnepséget, de erre mindenképpen a gyülekezet színe előtt kerül sor, a lekonfirmált fiatalok viszont mindenképpen csak az újkenyéri ünnepi istentiszteleten úrvacsorázhatnak majd életükben először.

(Lajos Mihály/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei