Változtak az újabb kínai koronavírusos betegek tünetei

Változtak az újabb kínai koronavírusos betegek tünetei

18:39 Május 23, 2020

Közélet 6268 2 хвилини

Українська

A BBC kínai orvosok beszámolóira hivatkozva azt írja, hogy akiknél mostanában állapítottak meg koronavírus-fertőzést Kína észak-keleti részén, más tüneteket mutattak, mint azok, akik a járvány korai szakaszában betegedtek meg. Azt is hozzáteszik, hogy az új betegek esetében a betegség lappangási ideje is hosszabb, mint azoknál, akik korábban estek át a fertőzésen.

A korábbi esetekben a leggyakoribb jellegzetes tünetek a láz, a köhögés és a légszomj voltak, míg az újabb koronavírus- fertőzötteknél nem jellemző a láz, viszont fáj a torkuk és fáradékonyak. (Ezek a tünetek korábban is megvoltak, csak nem tartoztak a leggyakoribbak közé.) Minderről Qiu Haibo kínai orvos beszélt a CCTV-13 nevű állami tévében, aki azt is elmondta, hogy az továbbra sem változott, hogy a fertőzöttek egy része teljesen tünetmenetesen hordozza magában a vírust.

A The Global Times beszámolója szerint az is változott, hogy az emberekben hosszabb ideig mutatható ki a vírus. Míg a korábbi, vuhani esetekben a diagnózis után egy-két héttel már negatív tesztek születtek, addig az újabb esetekben ennél hosszabb idő után is ki lehet még mutatni a koronavírus jelenlétét. 

Mindez csak megerősíti azt, amit már korábban is tudtunk, hogy a vírus folyamatosan mutálódik, ezzel pedig változnak a betegség jellegzetességei is.

(BBC/index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei