Nem halasztják el a velencei filmfesztivál időpontját

Nem halasztják el a velencei filmfesztivál időpontját

19:33 Május 25, 2020

Közélet 3863 2 хвилини

Українська

Szeptemberben a tervezett rendben megtartják a velencei filmfesztivált – jelentette be Luca Zaia, Veneto tartomány kormányzója vasárnap.

A kormányzó hozzáfűzte, hogy a járványhelyzet miatt valószínűleg kevesebb produkció szerepel majd a programban.

A világ legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiválja januárban jelentette be, hogy Cate Blanchett lesz a fesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke.

A világjárvány miatt a májusi cannes-i filmfesztivált le kellett fújni. Olaszországban viszont június 3-tól már az utazási korlátozások megszüntetését tervezik, és az európai uniós állampolgárok anélkül léphetnek majd be az országba, hogy karanténba kellene vonulniuk. 

A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 2-án kezdődik a Lidón és szeptember 12-én ér véget. A fesztivál szervezői korábban bejelentették, hogy a mustra a megszokottnál jóval gazdagabb digitális programmal jelentkezik.

Nagyobb hangsúlyt kapnak az olasz filmek, hiszen ezek alkotói és sztárjai könnyebben tudnak részt venni a fesztiválon, de arra készülnek, hogy sok európai filmes és színész is jelen lesz. A biztonsági előírások között szerepel majd a sebészi maszk viselése és a kötelező távolságtartás.

(MTI/index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei