Új riválist kap a cég, amely legyőzte a Microsoftot és a Google-t

Új riválist kap a cég, amely legyőzte a Microsoftot és a Google-t

22:41 Május 28, 2020

Közélet 4820 2 хвилини

A világon szinte mindenütt bevezetett karantén intézkedések miatt megnőtt a kereslet a videokonferenciákat kezelő alkalmazások iránt. A 2011-ben alapított Zoom pedig az olyan nagy tech cégek termékeit is túlszárnyalta több milliós felhasználói bázisával, mint a Microsoft vagy a Google – írja a BBC.

Ugyanakkor az ingyenesen is használható videókonferencia-alkalmazást betiltották Kínában, így utat engedve az Alibaba által fejlesztett DingTalknak, valamint a Tencent által támogatott VooV-nak.

Az e-kereskedelmi óriás, az Alibaba által fejlesztett DingTalk alkalmazást már több mint tízmillió vállalkozás és szervezet, valamint 120 millió diák használja. A népszerűség miatt a program megháromszorozta a résztvevők számát, így egy videokonferencián már 300-an is részt vehetnek egyszerre.

Az alkalmazás használatát pedig áprilisban kiterjesztették a kulcsfontosságú ázsiai piacokra, így a már elérhető japánban, Szingapúrban és Hongkongban is.

Két héttel korábban a kínai játékplatform, a Tencent is közzétette videokonferencia eszközét a tengerentúlon. A tavaly decemberben debütált VooV elérhető Indiában, Japánban és Szingapúrban, továbbá szintén képes 300 főt egyszerre csatlakoztatni.

A Zoom saját adatai szerint naponta 300 millió videotalálkozót tart, ugyanakkor a vállalat nem tette közzé, hogy naponta hányan használják az alkalmazást, illetve, hogy mennyi előfizetővel rendelkezik.

A Transparency Market Research üzleti előrejelző és elemző társaság szerint a távkonferencia-technológia globális piaca 2030-ra várhatóan eléri a 16 milliárd dollárt, szemben a 2019-es 5 milliárd dolláros értékkel.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei