Indonéziában mesterséges esővel előzik meg az erdőtüzeket

Indonéziában mesterséges esővel előzik meg az erdőtüzeket

20:53 Május 29, 2020

Közélet 433

A tavalyi tüzek voltak a legsúlyosabbak 2015 óta a szárazság miatt, mintegy 16 ezer négyzetkilométernyi terület égett az országban, főként Szumátra és Borneó szigetén.

A hatóságok repülőgépeket és sok ezer embert vetettek be a tüzek ellen, melyeket szándékosan gyújtottak, hogy az erdő felégetésével helyet teremtsenek az ültetvényeknek.

Az elmúlt két hétben a szumátrai Riau tartományban indult az úgynevezett felhőlövés, amelynek során repülőgépekről ezüst-jodiddal szórják meg a felhőket, hogy felgyorsítsák a levegő párájának kicsapódását.

Később Borneón folytatják az „esőcsinálást”, a műveletek az egész száraz évszakban, szeptemberig tartanak.

„Még azelőtt cselekszünk, hogy a tüzek fellángolnának” – hangsúlyozta Tri Handoko Seto, az állami technológiai hivatal munkatársa.

Tavaly olyan intenzívek voltak a délkelet-ázsiai erdőtüzek, hogy a messzire eljutó füst miatt iskolákat kellett bezárni.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei