Bill Gates és a „chip” elmélet

Bill Gates és a „chip” elmélet

21:40 Június 6, 2020

Közélet 14384 5 хвилин

Українська
Bill Gates, a Bill és Melinda Gates Alapítvány elnöke a 2019. január 22-i kedden, Davosban (Svájc) megrendezésre kerülő világgazdasági fórum ülésén (Fotó: Markus Schreiber)

Bill Gates, amerikai milliárdos és a Microsoft alapítója, ismeri a róla szóló összeesküvés-elméleteket, beleértve azokat is, amelyek szerint a koronavírus elleni védőoltásokat szándékozik felhasználni az emberiség „chipeléséhez”. Erre azt mondta, hogy nehéz cáfolni ezeket a feltevéseket, mert „annyira ostobák”. A Business Insider szerint a milliárdos tagadja az állítólagos gonosz terveiről szóló alaptalan elméleteket. „Soha nem vettem részt a mikrochippekkel kapcsolatos dolgokban. Nagyon nehéz tagadni az ilyen történeteket, mert rendkívül ostobák vagy furcsák” – mondta az újságíróknak. Gates évek óta próbálta felhívni a figyelmet egy világjárvány kialakulásának fenyegetettségére, felszólítva a világ vezetőit, köztük Donald Trump elnököt még 2016-ban, hogy kezdjék el az előkészületeket egy ilyen helyzetre. A 2015-ös TED-konferencián beszélt arról, hogy egy esetleges világjárvány esetében magas számú áldozatokra lehet számítani. De a felszólalásra hivatkozva, valamint az a tény, hogy a Bill és Melinda Gates Alapítvány 300 millió dollárt különített el a Covid-19 elleni küzdelemre és az oltás kidolgozására, januárban néhány jobboldali csoport elkezdte terjeszteni azt a téves információt, miszerint  Gateséknek közük van a koronavírus megjelenéséhez. És ezt állítólag ki akarják használni. „Tudjuk, melyik gyermek kapott oltást kanyaró ellen, és melyik nem” – mondta Gates, és hozzátette, hogy szükség van „rendszerekre”, például elektronikus orvosi nyilvántartásokra van szükség, hogy segítsenek az orvosoknak meggyőződni arról, ki az, aki be van oltva. De a milliárdos biztosított arról, hogy szó sincs mikrochippekről. „Az Alapunk az oltások beszerzésére gyűjt pénzt. Mi előre láttuk a világjárvány veszélyét és beszéltünk róla” – mondta a Microsoft alapítója. Bill Gatesről és a koronavírusról szóló összeesküvés-elméletek azonban elárasztották a médiát és a közösségi hálókat. A Zignal Labs szerint 1,2 millió alkalommal említették márciusban és áprilisban. A Yahoo News és a YouGov közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 28%-a hisz a Gates összeesküvés elméletében. A republikánusok 44%-a, a Fox News nézőinek 50%-a szerint ez igaz. Ellenben az MSNBC nézői úgy vélik, hogy ez hazugság. A felmérés adataira reagálva Gates azt mondta, hogy „kissé zavarják” őt. Ez azonban nem akadályozta meg a világ kormányait és más csoportjait abban, hogy pénzt fektessenek be a Covid-19 oltás kidolgozásába.  Gates szerint a veszély az, hogy amikor a vakcina végre megjelenik, ez a hangulat és szóbeszéd alááshatja a tömeges oltás kampányát. „A világnak együtt kell működnie a biztonságos és hatékony oltások kidolgozásában, valamint a nagyszabású termelés megszervezésében. Ez segítene abban, hogy az oltás elérhető legyen azok számára, akiknek leginkább szükségük van rá, és nem tudják megfizetni” – mondta Gates.

Джерело

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei