Kárpátalján már nincs hely a kórházakban a koronavírusos betegek számára – infektológus főorvos

Kárpátalján már nincs hely a kórházakban a koronavírusos betegek számára – infektológus főorvos

18:46 Június 20, 2020

Közélet 8644 2 хвилини

Українська

A járványhelyzet romlása miatt Kárpátalján erősen megnőtt a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma, a súlyponti kórházak intenzív osztályai túltelítettek – közölte Mihajlo Poljak, a Kárpátalja Megyei Infektológiai Kórház főorvosa szombati sajtótájékoztatóján, jelentette az Ukrinform hírügynökség.

A főorvos elmondása szerint az utóbbi két hétben többszörösére emelkedett a koronavírusos betegek száma, és fennáll a veszélye annak, hogy hamarosan elfogynak a kórházi helyek. Mint kifejtette, a járvány első hullámának fogadására kijelölt súlyponti kórházak csak kevés koronavírusos beteget tudnak fogadni, mert elhúzódó a gyógyításuk folyamata, közel három hétig tart.

Poljak emlékeztetett arra, hogy a június 20-i reggeli állapotoknak megfelelően a súlyponti kórházakban 179 koronavírusos beteget kezeltek, és az előző napon mindössze 11 pácienst engedtek haza. Amennyiben az intézményeket nem hagyja el több gyógyult beteg, az újakat nem lesz hová befektetni – mutatott rá. Azt is jelezte, hogy június 19-től a Covid-19 betegeket a járási kórházak is fogadják, de a Huszti, Szolyvai, Ilosvai járások kórházai is megteltek, mindegyikben több mint 30 beteget kezelnek.

(vb/ukrinform.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei