Az ukrán állampolgárok számára július 1. után is zárva lesznek az EU-s országok határai

Az ukrán állampolgárok számára július 1. után is zárva lesznek az EU-s országok határai

12:37 Június 24, 2020

Közélet 11716 2 хвилини

Українська

Ukrajnában az utóbbi időben jelentősen megemelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, így országunk túllépte azt a korlátot, mely alapján beengedik a turistákat a schengeni övezetbe.

A New York Times információi szerint az Európai Unió az elmúlt 14 nap alatti új fertőzöttek száma alapján dönt majd arról, hogy beutazhatnak-e a területére más országok állampolgárai. A végleges kritériumokról még nem döntöttek, egyelőre még vita folyik azt illetően, hogy a 100 ezer személyre számolt új betegek száma a 20 vagy a 16 főt nem haladhatja meg. Az új szabályzatok július 1-től lépnek érvénybe.

Mindennek ellenére Ukrajna jelen pillanatban egyik variációnak sem felelne meg, hiszen az országban az elmúlt 14 nap során 10723 új beteget vettek nyilvántartásba. Mivel Ukrajna lakossága 41,8 millió fő, a 100 ezer főre számolt új betegek száma 26,65.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei