Engedélyezte az EU a remdesivir forgalmazását, de közben az USA mindet megvette

Engedélyezte az EU a remdesivir forgalmazását, de közben az USA mindet megvette

19:30 Július 4, 2020

Közélet 3664 3 хвилини

Українська

Az Európában várhatóan Veklury márkanéven futó gyógyszer forgalmazására a múlt csütörtökön tett javaslatot az Európai Gyógyszerügynökség, és a járványügyi helyzet komolyságára való tekintettel a Bizottság egy hét alatt jóvá is hagyta a készítmény forgalmazását. Az engedélyezési eljárás átlagosan 67 napig szokott tartani.

A gyorsaság ellenére sem tudta azonban az EU felvenni a versenyt az USA-val: az amerikai egészségügyi minisztérium kedden jelentette be, hogy a következő három hónapban megveszik az összes remdesivirt, amit a szert kifejlesztő Gilead gyárt, nem épp olcsón. A szerződés összesen 500 ezer adag gyógyszerre szól.

Ez azt jelenti, hogy a következő hónapokban az USA-n kívül mindenhol hiány léphet fel a remdesivirből, ha csak a kormányok nem halmoztak már fel elegendő készletet. Ugyanakkor reményt keltő, hogy kilenc, másik országban működő vállalat is gyárthatja a terméket a licensszerződés alapján.

A gyógyszert eredetileg az ebola kezelésére fejlesztették ki az amerikai tudósok, amelynek a tesztelésében más országok is részt vettek. Emellett van olyan jogi mechanizmus is, melynek segítségével a helyzetre való tekintettel meg lehet fosztani a Gileadot a szabadalmi jogaitól, hogy generikus gyógyszereket lehessen gyártani. Azonban ez is időt vesz majd igénybe.

A kutatások szerint a remdesivir alkalmazásával átlagosan harmadával lehet csökkenteni a koronavírussal fertőzött betegek gyógyulási idejét. Egy több mint 1000 fő bevonásával végzett amerikai kutatásból az derült ki, hogy a gyógyszerrel kezelt betegek átlagosan 11 nap alatt gyógyulnak meg, míg a placebót szedő kontrollcsoport tagjai 15 nap alatt. Az eredmények a súlyos betegek esetében kiemelkedően jók voltak: 18-ról 12 napra csökkentették a gyógyulást.

Forrás: index

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei