Freund Tamás lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

Freund Tamás lett a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

18:10 Július 8, 2020

Közélet 2534 2 хвилини

A Magyar Tudományos Akadémia 193., tisztújító közgyűlése hétfő este megkezdődött és kedden este lezárult 24 órás szavazásán Freund Tamás akadémikust választotta meg az MTA új elnökévé.

A neurobiológus a hat év után leköszönő Lovász Lászlót váltja a Magyar Tudományos Akadémia élén. Az elnöki posztért Freund Tamás mellett Pléh Csaba pszichológus, nyelvész is indult.

A főtitkári posztot Kollár László Péter építőmérnök, a főtitkárhelyettesit pedig Erdei Anna immunológus tölti majd be a következő hároméves ciklusban.

A közgyűlés döntött a három közül két alelnök személyéről is. A társadalomtudományi alelnök Lamm Vanda jogász, a természettudományi alelnök pedig Hudecz Ferenc kémikus lesz.

Az élettudományi alelnöki pozícióra új szavazást kell kiírni, mert – mint az mta.hu-n írják – a három jelölt egyike sem kapta meg az ötven százalék plusz egy szavazatot. A szavazás második körébe Kosztolányi György és Szathmáry Eörs jutott be.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei