Románia lehet az első ország, akit kizárnak az űrügynökségből

Románia lehet az első ország, akit kizárnak az űrügynökségből

19:51 Július 27, 2020

Közélet 3929 3 хвилини

Українська

Szavazati jogát már 2018-ban megvonták, most pedig azzal fenyegetik Romániát, hogy kizárják az Európai Űrügynökségből, ugyanis Bukarest 115 millió euróval tartozik a szervezetnek.

Románia 2011-ben csatlakozott a párizsi székhelyű szervezethez, mely az űr felderítésével és a benne rejlő lehetőségekkel foglalkozik alapvetően. Az űrügynökség minden tagja köteles tagdíjat fizetni és anyagilag támogatni a kutatási programokat. Románia ezen kötelezettségeinek 2017 óta nem tesz eleget, melynek köszönhetően az ország 2018-ban elveszítette szavazati jogát. Románia 2017 óta 115 millió eurós tartozást gyűjtött fel, melyet többszöri felszólításra sem törlesztett, így most az ügynökség a végleges kitiltással kezdte el fenyegetni az országot.

Az űrügynökség 45 éves fennállása óta még sosem volt rá példa, hogy bárkit is ki kelljen zárni, így ha fenyegetésük valósággá válik, Románia lehet az első ilyen állam. A romániai oktatási minisztérium 2019-ben megígérte, hogy megkezdi a törlesztést, ám ezen ügyben azóta sem történt előrelépés. Ez annak a függvényében aggasztó kifejezetten, hogy a 2019-es tartozások további 20 millió euróval gyarapodtak az elmúlt egy évben. Bukarest azóta egyszer elővette a törlesztés tervezetét, hogy egy 6,2 millió eurós (a teljes tartozás 5,83%-a) törlesztésről döntsenek, ám a törvényhozás ezt sem fogadta el.

Az Európai Űrügynökségbe befizetett összegek szerepe jelentős, hiszen ezeket forgatják bele a különböző kutatási projektekbe. Kifejezetten aggasztó a történetben, hogy Románia az elmúlt 4 évben 185 szerződést kötött a szervezettel kutatási, fejlesztési és innovációs programokra, melyeket a szervezet finanszírozott is. A szervezet büntetőkamatokat is megállapított, melyeket szintén Bukarestnek kell majd kifizetnie.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei