A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium bizonyítványosztó ünnepsége

A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium bizonyítványosztó ünnepsége

15:02 Augusztus 1, 2020

Közélet 477

Українська

Július 31-én szűk körben, családja és tanáraik jelenlétében kapta kézhez a középiskolai végzettséget igazoló bizonyítványát a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium (BBGMG) 29 végzős tanulója. Az esemény helyszíne hagyományosan az intézmény udvara volt.

Az esemény kezdetén Szabó Árpád gimnáziumigazgató köszöntötte a ballagókat. Beszédében hangsúlyozta az elért eredményeket, amelyek igazán dicséretre méltók, s külön kiemelte Novikov Erik teljesítményét, aki maximális, azaz 200 pontot ért el az oktatási intézmény végzősei közül először a Független Vizsgaközpontokban letett külső független teszteléseken (ZNO) angol nyelvből. „Hivatalosan utoljára nevezlek benneteket gimnazistáknak, ezután már csak szívetekben maradtok azok, s remélem, hogy életetek végéig büszkék lesztek erre” – szólt a végzősökhöz.

Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében Kulcsár Ferenc konzul gratulált a végzősöknek a jó eredményekhez, amelyben véleménye szerint is elképesztő sok munka van. Bejelentette azt is, hogy jelenleg úgy tűnik, a következő évben a gimnázium épülete teljes felújítás alá kerül, s a tervek szerint a két évet igénybe vevő munkálatok után egy teljesen más látvány fogadja majd a látogatókat.

„Egy ilyen változó világban, amelyben élünk, a fiatalokra fog várni, hogy jobb irányba fordítsák a világunkat” – szólt az ünneplőkhöz Sin József, a Beregszászi Járási Tanács és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke. A változások között említette a béke és a biztonság megteremtését, az „országon belüli csinovnyik hivatalnokrendszert, amely sokszor rafinált eszközökkel visszatartja azt, aminek fejlődnie lehetne” – utalt ezzel a támogatások felhasználásának elindítására az intézmény tekintetében –, s végül kiemelte, hogy a felújításra többször születtek már tervek, azok azonban nem valósultak meg. „Hogy ezen változtassunk, a KMKSZ felkarolta a beregszászi magyar gimnázium felújításának és bővítésének ügyét, s a támogatóra az anyaországban találtunk. Most jó esélyünk van arra, hogy elkezdődjenek a felújítások és az új szárny megépülése, […] hiszen a KMKSZ, a KMPSZ és a magyar kormány együttműködéséből csak jó dolgok szoktak születni”– fogalmazott Sin József, majd Arany János szavait idézte útravalóul.

Köszöntötte a mérföldkőhöz érkezett tanulókat Lengyel László, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal oktatási osztályának vezetője, valamint a tanintézmény kiemelkedő erősségét emelte ki beszédében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke.

A köszöntőket követően a hangulat kissé meghitté vált, amikor Kocsis Marianna osztályfőnök lépett a mikrofon elé és szólt diákjaihoz. A hála és köszönet szavait tolmácsolta a szülőknek, akik a gimnáziumot választották gyerekeik számára, a tantestületnek, akik kitartóan okították és adták át tudásukat, valamint a Jóistennek, akinek közbenjárásával a ballagók osztályfőnöke lehetett.

A gimnázium diákjaiként utoljára került felolvasásra a végzős osztály névsora, s egyesével megkapták az igazgató úrtól érettségi bizonyítványaikat, osztályfőnöküktől pedig az útravaló tarisznyát, ezzel jelezve, hogy elértek életük egyik legfontosabb állomásának a végére.

Megható pillanatok következtek ezután: a ballagó diákok verses-énekes búcsúműsora őszinte gondolatokat tartalmazott a szüleik és tanáraik gondoskodó munkájáról, a barátságról, a hazaszeretetről és az otthon fontosságáról. Az ünnepség végén Zán Fábián Sándor püspök Isten áldását kérte a végzősökre.

(Csuha Alexandra/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei