Új típusú várostervezési dokumentáció jelenik meg Ukrajnában

Új típusú várostervezési dokumentáció jelenik meg Ukrajnában

10:41 Augusztus 3, 2020

Közélet 3156 3 хвилини

Új típusú várostervezési dokumentáció jelenik meg Ukrajnában. Az erre vonatkozó törvényt július 25-én lépett hatályba, számolt be az РБК-Україна. A dokumentumot a Holosz Ukrajini kiadvány tette közzé. Teljes mértékben egy évvel a nyilvánosságra hozatalát követően lép hatályba.

Hatályba lépett a törvény azon része, amely előírja, hogy a kormány a dokumentum közzétételétől számított hat hónapon belül vállalja, hogy jóváhagyja a várostervezési dokumentáció kidolgozására, frissítésére, módosítására és jóváhagyására vonatkozó eljárást. A kabinetet arra is kötelezték, hogy hagyja jóvá a földhasználat típusainak, a területek funkcionális rendeltetésének típusait és a közöttük fennálló kapcsolatot, valamint alkalmazásának szabályait, a helyi büdzsék állami költségvetésből támogatására és felhasználására vonatkozó szabályokat, valamint a kistérségek számára az átfogó területfejlesztési tervek kidolgozásához szükséges feltételeket, valamint az adott törvény végrehajtásához szükséges egyéb rendeleteket. A Minisztertanácsot a törvény arra kötelezi, hogy az állami költségvetésről szóló törvénytervezet elkészítésekor készítsen elő egy olyan passzust, amely a helyi büdzsék állami költségvetésből való, a kistérségek területfejlesztési terveinek kidolgozását tartalmazza. A törvény előírja a kistérségek átfogó területrendezésének tervét, amely a jövőben eltörli a városrendezési és földgazdálkodási dokumentáció kidolgozásának szükségességét. A dokumentum előírja a területrendezéshez elengedhetetlen elektronikus térképészeti alap kialakítását is. A szovjet időkből örökölt területrendezési rendszer megköveteli a várostervezés és a földgazdálkodási dokumentáció kidolgozását. Ez jelentősen akadályozza a kistérségek térbeli fejlődésének hatékony irányítását, jelentette ki korábban a kormány.



social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei