Egészségügyi védőeszközöket kaptak a munkácsi és a járási óvodák is

Egészségügyi védőeszközöket kaptak a munkácsi és a járási óvodák is

21:23 Augusztus 6, 2020

Közélet 5081 3 хвилини

Українська

A Munkácsi járásban még nem minden óvoda nyitotta meg kapuit, azonban ahol a körülmények lehetővé teszik, a szabályok betartásával várják a gyerekeket. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által indított adománygyűjtésnek köszönhetően augusztus 5-én, szerdán a Munkácsi Református Roma Óvodának, és a Munkácsi Szent József Katolikus Óvodának adott át a KMKSZ helyi alapszervezete egészségügyi egységcsomagot, majd másnap a Derceni Szivárvány Óvoda részesült adományban, hiszen ahhoz, hogy a szigorú előírásokat be is tudják tartani, az egészségügyi védőfelszerelésekből és fertőtlenítőszerekből folyamatos ellátottság szükséges.

Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke reményét fejezte ki, hogy az adományok segítik az intézményeket az újraindulásban. Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke, valamint Lőrinc István derceni alapszervezeti elnök tevékeny részt vállaltak az adományok célba juttatásában, illetve az igények felmérésében. 

Bíró Larissza, a Derceni Szivárvány Óvoda igazgatója köszönetét fejezte ki, majd elmondta, hogy bár tartanak még a járástól kapott egészségügyi készletek, a folyamatos ellátás elengedhetetlen, így az adomány jókor érkezett. Az igazgató asszony arról is beszámolt, hogy örvendetes hír a faluban az újranyitás, hiszen a szülőknek nehézségeket okozott munkahelyeik mellett a gyerekek felügyeletének megoldása. 

Munkácson a református roma óvodában, valamint a katolikus óvodában is örömmel fogadták az adományokat. Az intézményvezetők köszönetüket fejezték ki a KMKSZ-nek, valamint a gyűjtésben részt vevő személyeknek. Mindenki azt szeretné, hogy egyre több óvoda nyissa meg kapuit a közeljövőben Kárpátalja-szerte. 

(tj/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei