Szingapúrban megkezdték a Covid-19 elleni vakcina klinikai tesztelését

Szingapúrban megkezdték a Covid-19 elleni vakcina klinikai tesztelését

20:34 Augusztus 13, 2020

Közélet 4779 4 хвилини

Українська

A sajtóközlemények szerint augusztus 12-én Szingapúrban megkezdték a Lunar-Cov19 nevű koronavírus elleni vakcina klinikai tesztelését.

Ebben a kísérletben száz, 21 és 55 év közötti önkéntes vett részt. A tanulmány első szakaszának terve alapján, amelyet az év októberében kell, hogy befejezzenek, a szakértők azt fogják felmérni, hogy mennyire mérgező, és toxikus lehet ez a gyógyszer, egyben az is fontos kérdés, hogy megvizsgálják, milyen módon fog távozni ez a vakcina az emberi szervezetből.

A gyógyszer fejlesztői közölték, ennek a gyógyszernek az az érdekessége, hogy a koronavírus némely genetikai összetevőét tartalmazza. Tehát amikor bekerül az emberi szervezetbe, az immunrendszert arra kényszerít, hogy termeljen ki egy bizonyos védőfehérjét, amely harcol a vírussal.

Egyébként Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke legutóbb megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy számos amerikai koronavírus-oltás már a klinikai tesztelések utolsó szakaszában van, és a közeljövőben nagyon jó eredményeket tudnak felmutatni. Ezenkívül emlékeztette az egybegyűlteket, hogy a Moderna egészségügyi társasággal már megegyeztek abban, hogy 100 millió adag oltóanyagot fognak beszerezni.

A múlt héten, augusztus 6-án pedig azt jelentette be, hogy a koronavírus-vakcina még november 3-a előtt megjelenhet (ez egyébként az amerikai elnökválasztás napja – a szerk). A hónap elején az Novavax amerikai vállalat két sikeres tesztelést jelentett be saját gyógyszerével kapcsolatban, amelyeket később koronavírus elleni vakcinának lehet használni. Az amerikai sajtó szerint az oltást jól működik, a teszt a résztvevőinél nagy mennyiségű magas számú antitesteket rögzítettek, minden egyéb káros mellékhatások nélkül.

Augusztus 11-én Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be, hogy Oroszország nyilvántartásba vette az első koronavírus elleni oltást, Szputnyik V néven.

Mellesleg, miután Oroszország bejelentette, hogy bejegyezte a világ első koronavírus elleni oltását, Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter azt mondta, hogy egy ilyen gyógyszernek mindenekelőtt biztonságosnak és hatékonynak kell lennie. Elmondása szerint az oltásban nem az a lényeg, hogy ki jegyzi be elsőként, hanem az, hogy rendben menjen a klinikai tesztelés.

A világ számos szakértője szkeptikusan fogadta a hírt, miszerint az oroszok regisztrálták a gyógyszert. Elmondásuk szerint az orosz vakcinával kapcsolatos tények azt sugallják, hogy Oroszország következtetései csak az előzetesek, nem elég megalapozottak, csak előzetes adatokon alapulnak, amelynek készítettek egyetlen célja – elsőnek lenni a Covid-19 elleni vakcina kidolgozásában.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei