Idén is megszervezi az MCC a Kárpátaljai Középiskolai Mentorprogramját

Idén is megszervezi az MCC a Kárpátaljai Középiskolai Mentorprogramját

10:16 Szeptember 10, 2020

Közélet 4214 5 хвилин

A kárpátaljai középiskolások számára ismét ingyenes képzést szervez a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Kárpátaljai Középiskolai Mentorprogram (KKM) keretén belül. A részletekről Barta Leilát, a KKM projektvezetőjét kérdeztük.

– Miről szól az MCC által indított Kárpátaljai Középiskolai Mentorprogram?

– A KKM egy diákprojekt, amely a 2019/2020-as tanévben került első alkalommal meghirdetésre. Célja: a kárpátaljai 9–11. osztályos diákok mentorállása egy teljes iskolai tanéven keresztül. A program által egy, a fiataloktól fiataloknak szóló információhálózat kiépítésével segítünk a kárpátaljai diákoknak tehetségük kibontakoztatásában. A mentorok az MCC egyetemista diákjai, illetve a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző alumni közösségének tagjai. Minden diákkal személyre szabottan foglalkozik egy-egy mentor. Ezen felül a programban részt vevő fiatalok elérik az MCC Középiskolás Program e-learning rendszerét, ahova heti rendszerességgel kerülnek fel videoelőadások, valamint középiskolások számára hasznos szakirodalmak.

Így a jelenlegi felállás alapján két mentor van, akik állandó jelleggel Kárpátalján élnek, dolgoznak és tanulnak, illetve két kárpátaljai származású mentor, akik Magyarországon folytatják felsőoktatási tanulmányaikat, továbbá két MCC-s diák is segíti a középiskolásokat.

– Mik a tapasztalatok az első évfolyamot követően?

– Az első évfolyam diákjaitól pozitív visszajelzések érkeztek a program hasznossága tekintetében, ezért döntöttünk amellett, hogy idén szeptemberben meghirdetjük a második évfolyam jelentkezését is. A tavalyi évben két személyes alkalomra került sor: egyre Beregszászban, egyre pedig Budapesten. Ezeken az eseményeken a részvétel kötelező; a programtagok utazási, szállás- és étkezési költségeit természetesen térítjük. A harmadik alkalom a koronavírus miatt kialakult helyzet miatt online került megrendezésre. A plenáris jellegű alkalmak mellett a diákokkal online tartottuk a kapcsolatot.

Néhányat megemlítenék a tavalyi alkalmaink közül: a diákok kipróbálhatták magukat a vitázásban, szakértő segítségével megbeszéltük a hatékony időbeosztás kérdéseit, részt vettek az MCC Középiskolás Programjának pályaorientációs hétvégéjén, megismerhették az ukrajnai és magyarországi felsőoktatási rendszereket. Továbbá folyamatos tájékoztatást kaptak a pályázati és versenylehetőségekről, segítettünk nekik abban, hogy hogyan kell elkészíteni egy jó önéletrajzot, illetve a diákokkal személyre szabottan is foglalkoztak a mentoraik.

– Idén szeptember 15-ig várják a diákok jelentkezését.

– Mindenképp ajánljuk a programot azon diákoknak, akik középiskolai tanulmányaik mellett, szeretnének egy kis pluszt vinni tehetségük kibontakoztatásában, némi energia befektetésével. A program segítséget nyújt tájékozódni a felsőoktatás és a lehetőségek rengetegében, bármilyen kéréssel/kérdéssel fordulhatnak a mentorainkhoz, akik legjobb tudásuk szerint igyekeznek segítséget nyújtani. Ezenkívül egy kiváló kis csapat részesei is lehetnek.

A jelentkezéshez szükséges:

  • bemutatkozó levél (amelyben a pályázó kitér érdeklődési körére, eddigi eredményeire, és arra, hogy miért szeretne a programban részt venni; maximum 1 oldal)
  • tanulmányi versenyeredményeket tanúsító oklevelek, amennyiben vannak (utolsó két tanév; a versenyeredmények hiánya nem zárja ki a programban való részvételt)
  • 2019/2020. évi bizonyítvány másolata

Jelentkezni a kkm@mcc.hu e-mail-címen lehet, a felhívásban felsorolt okmányok csatolásával és egy online kérdőív kitöltésével. A kérdőív az mcc.hu honlapon, a „Kárpátaljai Középiskolai Mentorprogram”-ra keresve érhető el.

(D. P./Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei