Ismertté vált, hogy az önkormányzati választások kapcsán hány büntetőeljárás indult már

Ismertté vált, hogy az önkormányzati választások kapcsán hány büntetőeljárás indult már

11:30 Szeptember 16, 2020

Közélet 300

Українська

A rendőrség által rögzített legjellemzőbb szabálysértések: a pénzjutalom a szavazás helyszínének megváltoztatásáért valamint az adott jelöltre való voksolásért, ajándékok kiosztása a jelöltek emblémáival, élelmiszer- és higiéniai termékekkel, ingyenes utazások szervezése. A rendőrség már 44 büntetőeljárást indított a választási folyamat megsértése miatt. Ezt Ihor Klimenko, a Nemzeti Rendőrség vezetője jelentette be egy tanácskozás során, számolt be a Belügyminisztérium sajtószolgálata.

Emlékeztetett arra, hogy szeptember 5-én megkezdte munkáját a helyzetközpont, amely a választási eredmények kihirdetéséig éjjel-nappal működik. Klimenko elmondta, hogy büntetőeljárások közül 18-at a választási kampány előtt, 26-ot pedig szeptember 5-e után indítottak el.

„Ez elsősorban a választójog gyakorlásának akadályozása. A választási kampány megkezdése után – hamis információ közlése a választók állami nyilvántartásával és a választók megvesztegetése. Két büntetőeljárásban már elkészült a vádirat 4 gyanúsítottal szemben” – mondta Klimenko.

A Nemzeti Rendőrség vezetője megjegyezte, hogy a rendőrség által rögzített legjellemzőbb sémák – pénzjutalom a szavazási hely megváltoztatásáért és egy adott jelöltre való szavazatért, élelmiszer- és higiéniai csomagok, ingyenes ajándékok kiosztása a jelöltek emblémáival, ingyenes utazások szervezése.

„A Nemzeti Rendőrség online kíséri figyelemmel a választási folyamat megsértését és ennek megfelelően reagál. Az OPORA Polgári hálózat képviselőivel közösen létrehoztunk egy csevegő-robotot a Telegramon. Ez lehetővé teszi, hogy online információkat kapjunk a jogsértések helyszínéről és a rendőrség azonnal ellenőrizni fogja és reagálni fog az ilyen jelentésre” – tette hozzá Klimenko.

Olha Ajvazovszka, az OPORA Polgári Hálózat vezetője elmondta, hogy online képzést indítanak a nyomozók és a prevenciós rendőrség számára. „Nemcsak a választási törvény megsértésére és a már folyamatban lévő büntetőeljárásokra vonatkozó statisztikákra kell odafigyelni, hanem az a lényeg, hogy hány ügy került bíróság elé. Ha a társadalom úgy látja, hogy a választási törvény megsértői büntetést kapnak, akkor a választásokat becsületesebben és átláthatóbban lehet majd megtartani” – hangsúlyozta.

UNIAN

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei