Magyar állami kitüntetésben részesült Kovács Géza

Magyar állami kitüntetésben részesült Kovács Géza

15:52 Szeptember 18, 2020

Közélet 5380 3 хвилини

Українська

A TV21 Ungvár kereskedelmi televízió főszerkesztőjét, az MTVA kárpátaljai tudósítóját, Kovács Gézát Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A kitüntetést Buhajla József ungvári magyar főkonzultól vehette át Kovács Géza a kárpátaljai magyarság érdekképviselete, illetve identitásának megőrzése iránt elkötelezett, magas színvonalú újságírói tevékenysége elismeréseként.

A szeptember 17-én, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának kertjében szervezett ünnepségen a kitüntetett családján és a konzulátus munkatársain túl a kárpátaljai magyarság egyházi és társadalmi vezetői, valamint a kárpátaljai magyar újságírószakma számos képviselője is jelen volt. A főkonzul beszédében kiemelte: „Géza az eddig végzett tevékenysége alapján megérdemelte a kitüntetést. Azt gondolom, hitelesen mutatja be az itt élő magyarság helyzetét, hiteles riportokban számol be a napi eseményekről, legyen az magyar, vagy akár ukrán nyelven is.”

Kovács Géza megköszönve a magas elismerést elmondta, hála Istennek, a magyar állam úgy döntött, hogy számos más terület mellett egy kárpátaljai magyar televízió létrehozását is támogatja és ebben partnerszervezetté vált a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. A KMKSZ-nek megköszönte, hogy az anyagi háttér biztosított a munkájukhoz, továbbá elmondta, hogy sikerült rövid idő alatt egy ütőképes csapatot is létrehozni, akikkel ma már el tudják készíteni a napi hatórás adást. Olyan műsorokat tudnak gyártani, amelyet több mint kétszázezren is megnéznek. A kitüntetést az adományozók mellett munkatársainak is megköszönte, kijelentve: „Örülök, hogy én is csapattag lehetek!”

(dózsa/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei