KMKSZ tisztújító közgyűlés: Újabb három évre választották elnöknek Brenzovics Lászlót

KMKSZ tisztújító közgyűlés: Újabb három évre választották elnöknek Brenzovics Lászlót

15:04 Szeptember 19, 2020

Közélet 9457 5 хвилин

Українська

Újabb három évre választotta elnökévé Brenzovics Lászlót a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szeptember 19-én, a Beregszászban megtartott 31., tisztújító közgyűlésen. A megalakulása óta töretlenül a kárpátaljai magyarságért küzdő Szövetség újraválasztott vezetője aláhúzta: a kárpátaljai magyarság fejlődik.

Az eltelt három évet értékelő beszédében Brenzovics László kiemelte, hogy folytatódtak azok a rendkívüli jelentőséggel bíró támogatási formák, amelyek 5–10 évvel ezelőtt kezdődtek meg. „Az elmúlt öt évben Kárpátalja és a kárpátaljai magyarság támogatására 56 millió dollárnyi támogatás érkezett” – fogalmazott a megye egészére kiterjedő változtatásokról szólva, amelyhez hozzátette: a legutóbbi tárgyalásokon döntöttek a támogatások folytatásáról – az anyaország támogatása töretlen.

Brenzovics László az október 25-i önkormányzati választásokra reflektálva bejelentette: a KMKSZ támogatja Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét a következő választáson is. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ) a korábban nagy jelentőséggel bíró eredményeket hozó együttműködés nem valósult meg, s a korábban a TV21 Ungvár csatornának adott interjúban a KMKSZ elnöke elmondta, a megyei listán fenntartják a helyeket az UMDSZ jelöltjeinek az utolsó pillanatig, amely most érkezett el. Péter Csaba és Rezes Károly elfogadták a KMKSZ felkérését, így a párt megyei listáján indulnak a választásokon.

A kárpátaljai magyar politikus összegezve a tavalyi elnök- és parlamenti választások eredményeit leszögezte: a változáshoz fűzött remények nem valósultak meg, tovább folynak a megalapozatlan perek a kárpátaljai magyarság ellen. Az ukrán–magyar kapcsolatban eddig nem tapasztalható javulás, azonban a jövő szerdai Szijjártó–Kuleba-találkozó újabb előrelépést jelenthet.

„Az októberi választások tétje: lesz-e magyar érdekképviselet az önkormányzatokban? Olyan igazi magyar érdekképviselet, amely fel mer állni és valóban védeni tudja jogainkat” – emelte ki Brenzovics László, hozzátéve: a másik fontos dolog az, hogy folytatódnak-e azok a támogatási programok, amelyeket sikeresen elkezdtek és azóta is zajlanak? „Mi ezért fogunk küzdeni a választásokon!” – hangsúlyozta.

A beszámolót követően a közgyűlés meghallgatta és elfogadta a mandátumvizsgáló, az ellenőrző, valamint a fegyelmi bizottságok jelentéseit. Megemlékeztek az elmúlt esztendőben elhunyt tagtársakról, megköszönték a leköszönt alapszervezeti elnökök munkáját, és köszöntötték az újonnan megválasztottakat.

Ezután a tisztújításra került sor. Barta József, a KMKSZ alelnöke kortesbeszédében úgy fogalmazott, hogy „Amikor a viharos tengeren lévő hajó falát hullámok korbácsolják, s a fedélzeten még járvány is tombol, akkor a kormány mellett olyan kapitánynak kell lennie, aki tapasztalt, tekintélyes és bátor, így nemcsak azt tudja elérni, hogy a hajó a vízen maradjon, hanem azt is, hogy a cél felé haladjon, ő pedig Brenzovics László”. Ellenjelölt nem lévén a jelen lévő küldöttek nyílt szavazással, ellenszavazat nélkül választották a KMKSZ elnökévé az eddigi elnököt, alelnökké pedig Barta Józsefet és Gulácsy Gézát.

A közgyűlés a középszintű szervezetek javaslatai alapján megválasztotta a Szövetség ellenőrző és fegyelmi bizottságának tagjait, valamint a KMKSZ Választmányát.

A KMKSZ 31., tisztújító közgyűlése nyilatkozat elfogadásával és a Szózat eléneklésével zárult.

A küldöttgyűlés után átadták a Fodó Sándor-ösztöndíjat Varga Brigittának, majd Fodó-díjjal tüntették ki dr. Oroszi Pál onkológust, igazgató-főorvost, Szántó Edit magyartanárt, nyelvművelőt, Dobán Dorina lelkipásztort és Rácz István plébánost. KMKSZ-díjat kapott Tarics Zoltán és Sin József.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei