Tisztújító közgyűlés a KMNE-nél

Tisztújító közgyűlés a KMNE-nél

08:57 Szeptember 20, 2020

Közélet 7150 5 хвилин

Українська

Szeptember 19-én került sor Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNEÖ) tisztújító éves közgyűlésére.

A rendezvényt Török Dénes, a KMNE leköszönő elnöke nyitotta meg. A nemzeti imádságunk eléneklését követően Taracközi Ferenc református vezető lelkész és Marosi István görögkatolikus parochus kértek áldást a közgyűlésre és az egybegyűltek életére. A közgyűlés levezető elnökének Dancs Györgyöt választották, a titkári feladatokra pedig Taracközi Ferencet jelölték ki. Ezenkívül a napirendi pontoknak megfelelően, a mandátum és szavazatszámláló bizottság összetétel is jóváhagyásra került.

Ezt követően a közgyűlés résztvevői meghallgatták Török Dénes 2019. és 2020. évi elnöki beszámolóját. A 8 év után önként távozó elnök beszédében elmondta, hogy a KMNE napra pontosan 8 évvel ezelőtt 34 család tagságával alakult meg. Az eltelt időszak alatt közel 800 család kérte a felvételét az egyesületbe, amely gyerekekkel együtt csaknem 4000 főt jelent. Kimondhatjuk, hogy Kárpátalja egyik legnagyobb civil szervezetévé váltunk, amely a nehézségek és próbák ellenére folyamatosan fejlődik. Van igény arra, hogy a keresztény értékek mentén a családot, házasságot, gyermekvállalást fontosnak tartó családok közösséget alkossanak, megismerjék egymást, és ebből erőt merítsenek a mindennapokra, illetve az általuk megélt értékeket bemutassák és vonzóvá tegyék a felnövő ifjúság, valamint a még kiscsaládosok számára is – fogalmazott Török Dénes. Beszédében fontosnak tartotta kiemelni az egyesület irodai dolgozóinak és elnökségi tagjainak a releváns tevékenységét, ezért Kajla Brigittának és Pisták Enikőnek, illetve az aktuális elnökségi tagoknak egy kisebb ajándékkal kedveskedett a leköszönő elnök. Ezt követően köszönetet mondott az egyesület támogatóinak: a történelmi egyházak vezetőinek, a Rákóczi-főiskolának, Magyarország Kormányának, illetve Grezsa István miniszteri biztosnak. „A mai napon személyesen is búcsúzom mindenkitől, akit megismerhettem az elmúlt 24 évben, amelyet Kárpátalján töltöttem, 8 évet a KMNE elnökeként. Köszönöm, hogy befogadtatok, és hogy otthonom lehetett ez a vidék” – zárta beszédét elérzékenyülve Török Dénes. Beszámolóját vastaps kísérte, valamint az egyesület nevében egy díszoklevelet vehetett át az elmúlt időszakban végzett munkájáért.

Ezt követően Bárdos Viktória olvasta fel az ellenőrző bizottság éves pénzügyi és programbeszámolóját.

Dancs György ismertette – több hónapos előkészületi munkát követően – az egyesület Alapszabály és Struktúraváltoztatás terén történt módosításait. A közgyűlés megszavazta a változásokat.

A tisztújító közgyűlés résztvevői a két jelölt, Szűcs Zoltán és Tarpai József beszédét követően megkezdte a szavazást.

A voksolást követően a mandátum- és szavazatszámláló bizottság megszámlálta a leadott és érvényes szavazatokat, majd Bárdos István bizottsági elnök ismertette az eredményt, melynek értelmében a 145 szavazatból 143 volt érvényes. 41 voksot kapott Szűcs Zoltán, így a KMNE új elnökének Tarpai Józsefet választották meg 102 szavazattal.

Tarpai József beszédében megköszönte a jelenlévők támogatását. „Nagy felelősséget tettetek a vállamra, hiszen nem egyszerű évnek nézünk elébe. Tehetségemhez mérten mindent meg fogok tenni, illetve azt szeretném, hogy mindnyájan partnerek legyetek ebben” – fogalmazott a KMNE új elnöke.

Ezt követően szavazásra bocsájtották azt a kérdést – jogilag így helyes –, amely a KMNE jelenlegi elnökségének összetételét erősítené vagy változtatná meg. A közgyűlés nyílt szavazással jóváhagyta a mostani elnökség 9 tagból álló tagságát, így nem döntött újak megválasztásáról.

A KMNE 2020. évi tisztújító közgyűlése a Szózat eléneklésével ért véget.

(D. P./Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei