A magyar népmese napját méltatták a Rákóczi-főiskolán

A magyar népmese napját méltatták a Rákóczi-főiskolán

14:45 Október 1, 2020

Közélet 3493 5 хвилин

A magyar népmese napját, Benedek Elek születésnapját méltatta – immár hagyományosan – szeptember 30-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszéke. A járványügyi intézkedések miatt a rendezvény megvalósítása nem a megszokott módon zajlott, ám élményszerzésre és tanulásra ezúttal is volt lehetőség.

Ebben az évben a program leghangsúlyosabb célja a leendő óvodapedagógusok és elemi iskolai tanítók felkészítése volt. A program kezdetén Hutterer Éva tanszékvezető-helyettes köszöntötte a jelenlévőket, emlékezve Benedek Elek munkásságára, s hangsúlyozva, hogy a mese olyan tiszta forrás, amiből bátran táplálkozhatunk. „A mese múltunk őrzője, hagyományaink átadásának egyik lehetősége, s mindezek átadásában a pedagógusoknak különösen nagy feladata és felelőssége van.”

Ezt követően Bumberák Maja magyarországi mesemondó, a Népművészet Ifjú Mestere a Zoom rendszeren keresztül tartott meséléssel, énekkel, a hallgatóság aktivitását igénylő feladattal tarkított előadást tartott. Elmondta, a népmese ma reneszánszát éli, s ez alapján felmerül a kérdés: miért is bír akkora jelentőséggel? A Meseszó Egyesület tagjaként mesélő társaival együtt az a céljuk, hogy népszerűsítsék az élőszavas mesemondást, s lehántsák a mesélésről az évek alatt rárakódott sztereotípiákat. „A mese a pedagógus táltos paripája”, ami képes jövőbe látni, elrepíteni bárhová. Napjainkban olyan stabil és hasznos ismeretekkel, készségekkel kell ellátni a gyerekeket, amelyek képesek lépést tartani gyorsan változó világunkkal. Ilyenek a lexikális tudáson túl a kreativitás, belső képalkotó képesség, koncentrációs képesség, kritikai gondolkodás. Ezeknek jó eszköze a mese és a mesélés, mely a fejlesztésen, tanításon kívül élményt nyújt, szórakoztat.

A Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület vezetője, a Százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár igazgatója, A magyar népmese napja ünnepnap kezdeményezője, Kovács Marianna videoüzenetben köszöntötte a beregszászi főiskola hallgatóit, tanárait Százhalombattáról, abból a könyvtárból, ahonnan elindult a népmese napjának megünneplése. Az elmúlt években ő és az egyesület több tagja is megfordult az intézményben a népmese napja alkalmából szervezett rendezvényeken. A jelenlegi helyzet ezt nem tette lehetővé, az egyesület több tagja, Fleckenstein Anna, Kiss Ágnes, Hacsi Panni, Bellus Balázs és Bumberák Maja ezért külön erre az alkalomra készített felvételekkel mutatták be, milyen egy közvetlen, fesztelen hangulatú mesemondás. Hasonló formában volt jelen Csernik Szende székely lábbábos, mesemondó is.

A Pedagógia és Pszichológia Tanszék meseillusztrációs pályázatot is hirdetett a magyar népmese napja alkalmából. Az elemi iskolások között 1. helyen Puskás Kata (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola), 2. helyen Ruszin Róbert (Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Gimnázium), 3. helyen pedig Kláriková Zsófia (Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola) végzett. A főiskolai hallgatók között első helyen Vámossy Krisztina, 2. és 3. helyen pedig az intézmény szakgimnáziumának két hallgatója, Tóth Szabina és Kuruc Aliz végzett.

A Pedagógia és Pszichológia Tanszék ezúton is köszönetet mond a Meseszó Egyesület tagjainak az előadásokért, a főiskolának pedig a rendezvény támogatásáért.

(Espán Margaréta/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei