Hónapokon belül felszállhat Párizsban az első repülő taxi

Hónapokon belül felszállhat Párizsban az első repülő taxi

22:05 Október 17, 2020

Közélet 3330 3 хвилини

Українська

Ha minden jól megy, a német Volocopter a 2024-es párizsi olimpia idején már javában szállíthatja majd az utasokat. Annak érdekében, hogy addigra üzembiztos legyen a szerkezet, hónapokon belül már repkedni fognak vele a francia főváros fölött.

Hét éve bukkant fel a hírekben a Volocopter repülő taxija, azzal az ígérettel, hogy megreformálja a városi közlekedést. A RobbReport most azt írja, a szerkezet kész a publikus tesztre, és 2021-ben, azaz hónapokon belül indulnak a próbarepülések Párizsban.

Az elektromos Volocopter egy függőlegesen fel- és leszállni képes jármű, ami a rotorjai segítségével emelkedik a magasba.

Florian Reuter, a fejlesztés mögött álló német startup, a Volocopter vezetője úgy látja, a repülő taxi első kereskedelmi útvonalai 2-3 éven belül nyílhatnak meg. A legnagyobb publicitást pedig a 2024-es párizsi olimpia hozhatja a járműnek.

Az emberrel a fedélzetén szállt fel a japánok repülő autója

Addig viszont még sok a tennivaló: a Volocopter egyelőre csak a külvárosra kapott engedélyt a tesztelésre, így az eredményekkel meg kell győznie a hatóságokat, hogy a használata a belvárosban is biztonságos lenne. Emellett még a járművek közlekedéséhez szükséges infrastruktúrát is ki kell építeni.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei