Ljasko: Két százalék alatt van a koronavírusos halálozási arány Ukrajnában

Ljasko: Két százalék alatt van a koronavírusos halálozási arány Ukrajnában

08:32 Október 18, 2020

Közélet 3528 2 хвилини

Українська

Ukrajnában, a világtendenciához hasonlóan, fokozatosan csökken a koronavírusos halálozás aránya, amely jelenleg nem haladja meg a két százalékot az országban – közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszterhelyettes, országos közegészségügyi főorvos szombaton az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozva.

Mint a helyettes tárcavezető elmondta, az ukránok körében két százalék, sőt alacsonyabb a koronavírus-fertőzés okozta halálozás aránya, mert ezt a halálokot tüntetik fel azok esetében is, akiknél kimutatták a vírust, de nem a Covid-19-től haltak meg. „Vagyis, ha valaki meghalt, és koronavírusos megbetegedést diagnosztizáltak nála, akkor bekerül a statisztikába. Nem a koronavírusos megbetegedés következtében hal meg, hanem azzal együtt” – tette hozzá, rámutatva, hogy ennek ellenére 2% alatt van a halálozási arány.

Ljasko jelezte, annak ellenére, hogy az Egészségügyi Minisztérium nem vizsgálta felül a halálesetek számítási rendszerét, az országban továbbra is alacsony a koronavírusos mortalitás. Elmondása szerint a világban is csökken a koronavírus okozta halálozás aránya, amely 7%-ról 3%-ra esett vissza, ami annak köszönhető, hogy az orvosok megtalálták a módszereket a kritikus állapotba került betegek eredményes gyógyításához.

(vb/radiosvoboda.org)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei