Megjelentek a szúnyogok az Antarktiszon

Megjelentek a szúnyogok az Antarktiszon

20:43 Október 25, 2020

Közélet 3446 2 хвилини

Megjelentek a közönséges szúnyogok az Antarktisz turisták által kedvelt György király-szigetén – jelentette be pénteken az Interfax hírügynökségnek Alekszandr Klepikov, a déli-sarkvidéki orosz expedíció vezetője.

Klepikov szerint ez az emberi tényezőnek „köszönhető”: a regionális körülményekhez képest enyhe klímájú György király-szigeten, ahol hét ország tart fenn megfigyelőállomást, sok a turista is. A patakok és a folyók ott nyáron három, télen mínusz öt fokosak.

A közönséges szúnyog eddig ismeretlen volt az Antarktiszon, ahol csak a szárnyatlan változata honos. Az orosz expedíció vezetője elmondta, hogy a nemzeti sarkvidéki programok vezetői tanácsának kezdeményezésére megkezdődött a helyzet tanulmányozása és annak az eljárásnak a kidolgozása, hogyan ejtsék csapdába a vérszívó rovarokat.

Klepikov arról számolt be, hogy az orosz Bellingshausen állomás egyik épületét fertőtleníteni kellett a szúnyogok megjelenése miatt.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei