Félmilliárdos adomány a Szépművészetinek

Félmilliárdos adomány a Szépművészetinek

15:14 November 10, 2020

Közélet 2407 3 хвилини

Jelentős, mintegy 40 művéből álló kollekcióját adományozza a magyar Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Gyűjteményének Lakner László, az Iparterv-generáció 1974 óta Berlinben élő kiemelkedő alkotója – közölte az intézmény.

A múzeumnak adott ajándék becsértéke meghaladja a félmilliárd forintot. Az intézmény által kiadott közleményben azt írták, hogy az adomány a művész 1974 utáni, németországi időszakának fő műveit tartalmazza többek között a Duchamp-sorozat, a Celan-parafrázisok, a konceptuális szemléletű betűképek, vizuális költemények és szkripturális festmények, illetve a festészet számára meghódított könyvobjektek kiemelkedő darabjait, amelyek együtt, a Magyar Nemzeti Galériában található korai Lakner-művekkel, gazdag és komplex áttekintést nyújtanak a művész egész életművéről. A múzeum tájékoztatása szerint Lakner László a magyar neoavantgárd élő klasszikusai közé tartozik, Metamorfózis (Egyszer, aztán, később…) című alkotása legutóbb rekordot jelentő, 42 millió forintos összegért kelt el a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján.

Füst című, 1964-ben készült festménye

A közleményben emlékeztettek: a Szépművészeti Múzeum 2011-ben kamarakiállításon mutatta be Lakner László 1970 és 2010 között, negyven évig lappangó korszakos festményét, a Varrólányok Hitler beszédét hallgatják (1960) című alkotást, amely a kiállítás óta az olasz tulajdonos, Roberto Tosi letétjeként a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében található. A kamarakiállítás kurátorának, Fehér Dávidnak döntő szerepe volt az ajándékozás előkészítésében. Lakner László nemzetközi szinten is a legismertebb magyar művészek közé tartozik. 1972-ben, 1976-ban és 1990-ben is szerepelt a Velencei Biennálén, 1977-ben a kasseli Documentán, 1979-ben pedig a Sydney Biennálén. 1976-ban elnyerte a Német Kritikusok Díját, 1998-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Művei számos hazai és nemzetközi magán- és közgyűjteményben megtalálhatók, például a berlini Neue Nationalgalerie-ben, a kölni Museum Ludwigban és a firenzei Galleria degli Uffiziben.

(forumhungaricum.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei