Eltűnt remekműveket hoznak vissza a képernyőre

Eltűnt remekműveket hoznak vissza a képernyőre

19:15 November 17, 2020

Közélet 2967 4 хвилини

Українська

A Samsung az Eltűnt remekművek #MissingMasterpieces kezdeményezés keretein belül elhozza az otthonokba a világ legjelentősebb, ikonikus eltűnt műtárgyait – számol be róla a BAMA írása alapján a Magyar Nemzet.

A digitális tárlat olyan kivételes műtárgyak együttesét foglalja magába, amelyeket ma sehol nem lehet teljes, eredeti fizikai valójukban megtekinteni, hiszen elképzelhető, hogy örökre nyomuk veszett. Az alkotások, amelyek között magyar festmény is szerepel, most először tekinthetők meg együtt egy virtuális tárlatban. Amellett, hogy bemutatja az értékes darabokat, a kutatáshoz és akár a remekművek megtalálásához is hasznos tippeket nyújthat.

Megtekinthetők olyan műtárgyak, mint a Kilátás az Auvers-sur-Oise-re, amelyet a rablók – az 1999-es újévi ünnepségeket kihasználva – filmekbe illő módszerrel loptak el. A felállványozott épületet megmászva, a betört tetőablakon keresztül egy kötéllétrán ereszkedtek le, majd a menekülés közben füstbombát is használtak, hogy eltűnhessenek.

Paul Cézanne: Kilátás az Auvers-sur-Oise-re

Köztük van a Chloe és Emma című alkotás Barbora Kysilkovától, amelyet nyitvatartási időben loptak el egy norvég múzeumból. A tolvajok 200 szöget húztak ki, hogy a képet hibátlan állapotban tudják kivenni keretéből.

Ahogy életünk egyre több dimenziója kerül át a virtuális térbe, egyre inkább megmutatkozik a technológia közösségteremtő ereje.

Az Eltűnt Remekművek kiállításon olyan világszerte elismert művészek – mint Van Gogh, Cézanne és Monet – által alkotott festmények láthatók, amelyek közül néhány elképzelhető, hogy már soha nem kerül elő. A digitális tárlat mindenkinek lehetővé teszi, hogy még inkább megismerje ezeket az egyedülálló műalkotásokat.

Vincent Van Gogh: A plébániakert Nuenenben

Minden évben több millió euró összértékű műkincs tűnik el, a közelmúltban bevezetett kijárási tilalom és lezárások kezdete óta pedig már hat értékes tárgynak veszett nyoma, közöttük Van Gogh Tavaszi kert című festményének, amelyet a festő születésének 167. évfordulóján loptak el.

A művészetek szerelmesei és az amatőr detektívek egyaránt segíthetik az eltűnt műtárgyak utáni nyomozásokat azáltal, hogy megosztják a tippjeiket, elméleteiket vagy akár az általuk felfedett nyomokat a #MissingMasterpieces hashtaggel.

Az Eltűnt remekművek 12 tárgyból álló tárlata a The Frame-tulajdonosok számára, valamint a Samsung oldalán ingyenesen megtekinthető.

A The Frame nem egy átlagos televízió. A keretszerű kialakításnak köszönhetően egyaránt működik multimédiás eszközként és műtárgyként, hiszen kikapcsolt állapotban bármely szoba dekorációs elemeként is remekül használható. Ilyenkor a Művészeti mód bekapcsol, a fekete képernyő pedig teret ad a világ lenyűgöző műremekeinek. A QLED-technológiának köszönhetően az alkotások eredeti, gazdag színeikben tündökölhetnek.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei