Belgiumban kezelik a kigyulladt romániai kórház orvosát

Belgiumban kezelik a kigyulladt romániai kórház orvosát

21:30 November 15, 2020

Közélet 3333 3 хвилини

Українська

A román hadsereg repülőgépével Belgium egy katonai kórházába szállították azt az orvost, aki tegnap este sérült meg a karácsonkői kórházban kitört tűzvész során.

Sajtóhírek szerint az egészségügyi dolgozó külföldre történő szállítását Románia korábbi elnöke, Traian Băsescu szorgalmazta, aki szerint az orvos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy máskülönben nem maradna életben. A politikus közösségi oldalán keresztül üzent az ország jelenlegi vezetésének, a posztban továbbá azt is megemlíti, hogy az orvos teste 80 százalékban megégett.

A 48 éves Cătălin Denciu ügyeletben dolgozott a kórház intenzív osztályán amikor a baleset bekövetkezett, melyet feltehetőleg az automata berendezések egyikének meghibásodása okozott. Az orvos a betegeket próbálta megmenteni, ekkor szenvedett életveszélyes sérüléseket. A részleg két kórterme közül az egyik teljesen megsemmisült, a másik szobából még sikerült néhány ágyat az intézmény egy másik szintjére vinni. A tűzesetben tízen életüket vesztették és legalább ennyien megsérültek, akik közül többen válságos állapotban vannak. Hat személyt egy új jászvásári mobilkórház intenzív osztályán kezelnek. Irina Popa, a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője elmondta, hogy az elhunytak és a sebesültek többsége kórházi beteg volt.

A kórház ügyében felállított politikai válságstáb ma hajnalban tartott értekezletet, Ludovic Orban miniszterelnök azt nyilatkozta az ülést követően, hogy a tűz okai még nem ismeretesek. Sajtóhírek szerint a rendőrség lehetséges bűncselekményként kezeli az esetet és nyomozást folytat az ügyben. Számos hírportál számolt be továbbá arról, hogy a karácsonkői kórház irányításában több probléma merült fel az utóbbi időben, az AP hírügynökség értesülései szerint az elmúlt évben összesen nyolc, kormány által kinevezett igazgatója volt az intézménynek. A kórház jelenlegi vezetője három hete kezdte meg munkáját azt követően, hogy elődje lemondott a betegek rossz kezelése miatt.

Forrás: Magyar Nemzet

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei