Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács: A jövő év végéig Ukrajna teljes lakosságát be lehet oltani koronavírus ellen

Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács: A jövő év végéig Ukrajna teljes lakosságát be lehet oltani koronavírus ellen

12:27 November 24, 2020

Közélet 4632 3 хвилини

Ezen feltevését Szerhij Komiszarenko, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács biológiai biztonsággal és biológiai védelemmel foglalkozó bizottságának elnöke közölte az Ukrajina 24 tv-csatorna adásában, közölte a „Szlovo i gyilo” sugározta – írja a Slovo i Dilo. Elmondása szerint minden nyugati oltóanyagnak feltehetően egyforma a minősége.

„Az összes vakcina nagyjából azonos, sablon RNS alapján készül, amely információt hordoz magában. Szerintem a Moderna, a BioNTech és a Pfizer körülbelül azonos minőségűek” – mondta.

A szakértő szerint a gyógyszer ára még változhat, de minden ország érdekelt az oltóanyag terjesztésében.

„A védőoltás árát először kereskedelmi, majd politikai okok alapján határozzák meg. De van még egy szempont: a bolygó szinte teljes lakosságát be kell oltani, hogy megszabaduljunk a vírustól. Ezért minden ország érdekelt az összes többi országban is beoltsák a lakosságot. Ha egy gazdag ország beoltja az összes állampolgárát, akkor nem védi meg a vírus terjedésétől, ha a más országokban terjed. Ezért azon kell gondolkodnunk, hogyan szabadulhat meg a bolygónk a vírustól” – mondta az akadémikus.

Komiszarenko úgy véli, hogy elsősorban az egészségügyi dolgozókat, az időseket és a „fertőzésre fogékony” embereket kell beoltani, akiknek egyidejűleg vannak más, krónikus betegségei is.

Egyben hozzátette, hogy a lakosság beoltását gondosan kell előkészíteni.

„Úgy gondolom, hogy jövő év végére be tudjuk oltani az egész lakosságot. De oltáspropagandára van szükség, mert Ukrajnában és a világon sok olyan ember van, aki ellenzi az oltást” – mondta a szakember.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei