Ne kísérletezzenek állatgyógyszerrel a koronavírus ellen

Ne kísérletezzenek állatgyógyszerrel a koronavírus ellen

20:40 November 27, 2020

Közélet 5123 2 хвилини

Az interneten terjed, hogy az ivermektint tartalmazó gyógyszer jó a koronavírus ellen, de a szer akár mérgezést is okozhat.

Magyarországon az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés az ivermektint tartalmazó állatgyógyszerek iránt, mivel elterjedt a hatóanyagról, hogy hatásos lehet a koronavírus okozta betegség kezelésére.

A magyar Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleménye szerint valóban a kutatók látókörébe került az ivermektin, mert a korábban más célra engedélyezett vegyületek között is keresik a gyógyszerjelölteket. Azonban a Nébih arra figyelmeztet, a koronavírus okozta betegség megelőzésére vagy kezelésére ne használja senki, mert még az sem derült ki, hogy alkalmas-e a célra, ha igen, milyen dózisban, mennyi ideig adva és milyen betegcsoportokban.

Az ivermektines állatgyógyszerek nem embereknek lettek fejlesztve, a Nébih szerint kizárólag állatoknál alkalmazták. Azt is hozzátették, az egyes külsőleg alkalmazandó állatgyógyszerek lenyelése a segédanyagok miatt különösen veszélyesek lehetnek, akár mérgezést is okozhatnak.

Az ivermektin egyébként széles spektrumú parazitaellenes hatással rendelkezik. Hatékony a fonálférgekkel (pl. gyomorbélférgek, szívférgek, tüdőférgek) és számos ízeltlábúval (pl. tetvek, bagócsok, rühatkák) szemben, injekció szarvasmarhák, sertések vagy juhok kezelésére, de paszta és rágótabletta is létezik, utóbbi a lovak kezelésére alkalmas.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei