Elhunyt Balázs Fecó zenész

Elhunyt Balázs Fecó zenész

14:36 November 27, 2020

Közélet 1128 3 хвилини

69 éves korában meghalt Balázs Fecó, Kossuth- és Liszt-díjas énekes, zenész. A zenészlegendát egy egész ország szerette, halála megrendítő. A Korál együttes alapítója két héttel ezelőtt került kórházba, miután elkapta a koronavírust.

A zenész november közepén került kórházba, miután állapota jelentősen leromlott a koronavírus-fertőzés miatt. Napokon keresztül tartották mélyaltatásban, hogy megerősítsék az immunrendszerét, de a szervezete végül feladta a harcot. 

Balázs Fecó 1951-ben született, 1967 és 1972 között a Neoton Família tagja volt, majd megalapították az első magyar hardrock együttest, a Taurust, mely rövid ideig, 1974-ig működött. Az igazi siker 1977-ben kezdődött, amikor megalapította a Korál együttest. Ő alakította újjá és önálló együttessé. Felléptek Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az 1981-es táncdalfesztiválon a Homok a szélben című dalukkal óriási sikert arattak. 1986-ban a Korál feloszlott, innentől Fecó szólókarrierbe fogott: 10 albumot adott ki. 1997-ben 12 év után újra összeállt a Korál együttes, és egy koncertet adtak a Kisstadionban, amely elnyerte az év koncertje címet. Liszt Ferenc-díjat kapott 1998-ban, emellett megannyi díjjal ismerték el munkásságát: Fonogram-díj (2008), Artisjus Életmű-díj (2010).

Mint előadó és mint dalszerző egyaránt felejthetetlent alkotott. Olyan múlhatatlan slágereket köszönhet neki az ország, mint a Homok a szélben, az Érints meg, az Évszakok vagy éppen a Maradj velem. A legnagyobb magyar művészekkel dolgozott együtt, többek között Kovács Katival, Keresztes Ildikóval, Sztevanovity Zoránnal és Varga Miklóssal is volt közös duettje. Írt filmzenét, oratóriumot és színpadi zenét is.

Balázs Fecó utoljára az augusztusi Raktárkoncertjén lépett fel.  

Nyugodjon békében!

Forrás: Blikk

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei