A WHO továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a koronavírus Kínából terjedt szét

A WHO továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a koronavírus Kínából terjedt szét

13:20 November 28, 2020

Közélet 4032 2 хвилини

Українська

Erősen spekulatív lenne az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részéről, ha azt állítaná, hogy a koronavírus nem Kínában jelent meg tavaly decemberben – jelentette ki genfi virtuális sajtótájékoztatóján Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója az MTI szerint.

„A közegészségügy szempontjából nyilvánvaló, hogy ott kell kezdeni a vizsgálódást, ahol az első emberi fertőzéseket találták” – mondta Ryan, hozzátéve, hogy a bizonyítékok később más helyekre vezethetnek.

Az igazgató azt is elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet szakértőket akar küldeni a vuhani piacra a vírus eredetének bizonyítására.

Rajta kívül az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is azt közölte, hogy a koronavírus eredetére vonatkozó kutatást Vuhanban fogják megkezdeni.

A SARS-CoV-2 nevű vírust – jelenlegi ismereteink szerint – először a közép-kínai Vuhanban, egy élelmiszer-piacon azonosították. A kínai állami média ezzel szemben azt állítja, hogy a vírus külföldön már jelen volt, mielőtt Vuhanban felfedezték.

Mint mondják, a koronavírust importált fagyasztott élelmiszerek csomagolásán is megtalálták, valamint arra hivatkoznak, hogy egyes tudományos folyóiratok szerint a vírus már tavaly is Európában keringett – írja a Reuters.

Donald Trump amerikai elnök kormányzata ennek ellenére azzal vádolta meg a WHO-t, hogy elfogult Kína javára, amit a szervezet többször is visszautasított.

Forrás: index.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei