Tilos lesz szőrmét árulni a budapesti vásárokon

Tilos lesz szőrmét árulni a budapesti vásárokon

21:30 November 28, 2020

Közélet 3072 2 хвилини

A háziasított állatok bőréből készített termékeket lehet majd árulni, de csak azokat.

A szőrmementesek lesznek Fővárosi Önkormányzat vásárai a Szőrmeellenes Liga kezdeményezésére. A liga korábban petíciót indított a változtatás érdekében.

Az idei adventi vásárok ugyan elmaradnak, de a főpolgármester a veszélyhelyzetet követően a lehető leghamarabb a közgyűlés elé terjeszti, hogy a Fővárosi Önkormányzat a továbbiakban ne adjon közterület-használati hozzájárulást az állati eredetű szőrmetermékek árusításához,(ide nem értve a háziasított állatok bőréből készített termékeket, azok szőrzettartalmától függetlenül); illetve vagyonának hasznosítása során az ilyen célú hasznosítást kizárja.

A veszélyhelyzet után benyújtható határozat előterjesztői Szabó Rebeka fővárosi állatvédelmi megbízott és Dorosz Dávid klímavédelemért és fejlesztésért felelős (azóta lemondott) főpolgármester-helyettes voltak.

A közlemény szerint „a Főváros vezetése elkötelezett a társként és a természetben velünk élő állatok védelméért, a természet megőrzéséért, mindazért, ami környezetünk élhetőbbé tételéhez, a biodiverzitás fenntartásához szükséges”.

Forrás: hvg.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei