Másfél millió koronavírus-gyorsteszt érkezik ezen a héten Ukrajnába – Sztepanov

Másfél millió koronavírus-gyorsteszt érkezik ezen a héten Ukrajnába – Sztepanov

11:41 December 21, 2020

Közélet 3112 2 хвилини

Українська

Ezen a héten 1,5 millió, Covid-19 antigént kimutató gyorsteszt érkezik Ukrajnába, a szállítmányt azonnal szétosztják a családorvosok között – jelentette be Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter hétfői online sajtótájékoztatóján, adta hírül a strana.ua hírportál.

A tárcavezető elmondta, hogy éppen csak elkezdődött ez a fajta tesztelés, és az orvosi célú beszerzéseket végző állami vállalat december 23-ára várja 1,5 millió gyorsteszt Ukrajnába érkezését. Ezeket a teszteket azonnal szétosztják a családorvosok között – tette hozzá, megjegyezve, hogy az Egészségügyi Minisztérium módosította a tesztelés algoritmusát, kibővítve azoknak az embereknek a körét, akiknél elvégezhető a vizsgálat. Mint jelezte, ennek oka az, hogy a sajtóban és a közösségi médiában sok olyan közlés jelenik meg, miszerint Ukrajnában azért csökken a koronavírusos betegek száma, mert kevesebb a tesztet végeznek.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint a Covid-19 antigént kimutató gyorstesztes vizsgálatok december 11-én kezdődtek. A múlt héten 6 355 vizsgálatot végeztek, amiből 1 063 teszt lett pozitív. Emellett ugyancsak az elmúlt héten 250 417 PCR-tesztet is elvégeztek.

(vb/strana.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei