Már február közepén elkezdődhet a Covid elleni vakcináció 367 ezer fő beoltásával – népszolga parlamenti képviselő

Már február közepén elkezdődhet a Covid elleni vakcináció 367 ezer fő beoltásával – népszolga parlamenti képviselő

19:10 Január 16, 2021

Közélet 961 2 хвилини

Українська

Az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint már február közepén elkezdődhet a koronavírus elleni vakcináció 367 ezer fő beoltásával – jelentette be Jvhenyija Kravcsuk, a Nép Szolgája (SZN) párt parlamenti képviselője szombaton az rbc.ua hírportálnak nyilatkozva.

Kravcsuk az NSZ frakciójának Makszim Sztepanov egészségügyi miniszterrel folytatott szombati online-tanácskozását követően a tárcavezetőre hivatkozva elmondta, hogy a koronavírus ellen immunizáló oltást a kínai Sinovac és az amerikai Pfizer vakcináival kezdik. Mint jelezte, a kínaiaknak 700 ezer, az amerikaiaknak a szegény országokat segélyező COVAX kezdeményezés keretében 210 ezer vakcinát kell leszállítaniuk Ukrajnának.

A képviselő azt is közölte, hogy a vakcináció első szakaszában a koronavírusos betegekkel közvetlen kapcsolatban lévő egészségügyi személyzetet, a keleti fronton harcoló katonákat és az idős otthonok gondozóit, valamint lakóit oltják be. A második szakaszban, amely szerinte valószínűsíthetően március végén kezdődik, 2,5 millió ember kap védőoltást. Ebbe a körbe – mint jelezte – a krónikus betegségekben szenvedő idősek és a fennmaradó egészségügyiek kerülnek be.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.