Az Európai Unió ez év június 1-ig polgárai minimum 70%-nak beoltását tervezi

Az Európai Unió ez év június 1-ig polgárai minimum 70%-nak beoltását tervezi

12:31 Január 20, 2021

Közélet 3116 4 хвилини

Українська

Az Európai Unió növelni kívánja a vakcináció ütemét, hogy minél előbb leküzdje a koronavírus járványt valamint elkezdje a normális életbe való visszatérést.

Az EU-ban meg vannak győződve arról, hogy csak a vakcináció segít az emberiségnek leküzdeni a koronavírust és visszatérni a normális életmódhoz, de ehhez szükséges, hogy folyamatosan növeljék az oltóanyag gyártását és magának a beoltásnak az ütemét minden országban. Többek között erről szól az EU új oltási stratégiatervezete, amely a minap vált elérhetővé a világsajtó számára.

A dokumentum tervezetét hivatalosan január 19-én mutatták be, de néhány pontot hétfőn ismertettek a nyilvánosság előtt. Az EU az európai országok lakosságának legalább 70%-át kívánja beoltani tavasz végéig.

A terv szerint már az első szakaszban – március elejéig az egészségügyi dolgozók, a kórházi és klinikai személyzet, a szociális munkások és az idős emberek több mint 80%-át, nyárra pedig az uniós polgárok többségét tervezik beoltani.

A hivatalos Brüsszel egyik legközelebbi terve az, hogy egyezteti az oltást megerősítő jegyzőkönyvet az EU-s tagországok között. A tervek szerint egy speciális dokumentumnak köszönhetően a beoltott állampolgárok számos korlátozást kerülhetnek el egy igazolás bemutatásakor, amelyet az EU összes egészségügyi rendszere elismer és szabadalmaztatnák az összes EU-s országban.

A közelmúltban vált ismertté, hogy Dánia abszolút európai vezető a koronavírus elleni vakcináció ütemét illetően – a lakosság több mint 2%-t már beoltották. Az első szakasz meglehetősen aktív volt, de a kormány kihangsúlyozta, hogy bár rekord tempóban haladnak, de ez nem elég, hogy jelentősen csökkentsék a megbetegedések számát. Ezért azt javasolják, hogy növeljék az immunizáció tempóját.

Áprilisra Dániában beoltják az időseket, az egészségügyi dolgozókat és a kórházi személyzetet. Április közepétől a kormány a lakosság többi részének ajánlja fel az immunizációt.

Egyébként Dániában a beoltás önkéntes alapon zajlik, de a kormány széleskörű agitációs kampányt szándékozik elindítani, hogy elillanjon az állampolgárok félelme a Covid elleni oltással kapcsolatban, és arra biztasson mindenkit, hogy oltsa be magát.

Ezzel kapcsolatban a dán Egészségügyi Minisztérium vezetője Soren Brostrom kijelentette, hogy sikerült elérniük az oltóanyag gyors terjedését és felhasználását az országban. Már megkezdték az „idősotthonokba való szállítást és oltást, ennek köszönhetően rekord tempót és reményteljes mutatókat sikerült elérni”.

NEWSMAKER

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei