Mester András: Turizmus a vírus idején

Mester András: Turizmus a vírus idején

18:41 Január 20, 2021

Közélet 7790 7 хвилин

Українська

A koronavírus fenekestül forgatta fel mindennapjainkat, s bár már lassan hozzászoktunk, hiszem, hogy mindenki azt kívánja, legyen mielőbb vége, hisz mindenre rendkívül negatív hatást gyakorol a világjárvány. De legjobban talán a turizmusra nyomta rá a bélyegét a sok korlátozás. A továbbiakban Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) elnöke évértékelőjét olvashatják.

– Gondolom, nem ilyen évre számítottak a szervezetnél.

– A tavalyi évet úgy kezdtük, hogy még semmi előjelük nem volt a problémáknak: mint minden éven, úgy 2020-ban is elkezdtük a fesztiválok, továbbképzések és egyéb rendezvények megszervezését. Istennek hála, a XVI. Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny, a beregszászi borfesztivál és a már nyolcadik alkalommal meghirdetésre került Magyar Konyha Hete még minden gond, probléma és korlátozás nélkül mehetett végbe. Aztán egyik napról a másikra minden megváltozott, nekünk is alkalmazkodnunk kellett a kialakult helyzethez, és változtatnunk a már megszokott éves rutinunkon. Sok olyan programmal készültünk, amelyek online térbe való átültetése nem jelentett kihívást, de sajnos, ezt nem mondhatjuk el minden 2020-ra készített tervünkről.

– Március elején sikerült kiadni a nagy sikert aratott kárpátaljai gasztrokiadványt ukrán nyelven is.

– A magyar nyelvű megjelenést követően minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy a Kárpátaljai gasztrokalauz ukránul is megjelenhessen. Hatalmas munka volt összegyűjteni és szelektálni mindazokat az éttermeket, amelyek bemutatása végül együttesen alkotja a kétnyelvű kiadványt. Idén is dolgozunk egy újabb kiadványon, amelyet reményeink szerint nemsokára mindannyian megismerhetünk.

– Tavasszal pedig a legvirágosabb portát és a legszebb konyhakertet keresték Kárpátalján.

– Így igaz, de ami még fontosabb: meg is találtuk! Pályázatot hirdettünk Kárpátalja legvirágosabb vendégháza és legszebb konyhakertje címmel a minősített kárpátaljai magyar vendégházak között. A pályázaton csak napraforgós minősítéssel rendelkező vendégház-tulajdonosok vehettek részt. A virágos porták 30 jelentkezője közül az I. helyezett a mezőkaszonyi Kulacs étterem lett, a II. helyezést a Kovács vendégház nyerte el Somból, a III. helyre pedig Szabó Rozália vendégháza került Viskről. A legszebb konyhakert kategóriában 17-en jelentkeztek: I. helyezést ért el a Loncsák Szálló Mezőváriból, II. helyre a beregdédai Szilvike vendégház került, míg a nagyberegi Alexandra vendégház a III. helyet szerezte meg. Különdíjban részesült a Teletál vendégház Benéből. A nyertesek értékes felajánlásokkal gazdagodtak.

– Milyen képzéseik voltak?

– A kárpátaljai magyar vendégfogadók számára meghirdetett képzésünket már online térben szerveztük meg, bár szükséges volt néhány gyakorlati órát is tartani, ahol a majd’ száz jelentkező találkozhatott is egymással. Fiatal és kezdő vállalkozók vagy még csak vállalkozó szellemmel rendelkező turizmusszerető ifjak számára is szerveztünk egy képzést, szintén online formában. A StartUp program kezdő turisztikai vállalkozások részére címmel elindított tanfolyam célja a kezdő kárpátaljai turisztikai vállalkozások szakmai felkészítése volt, továbbá hogy a képzés iránymutatást adjon a résztvevők számára olyan kulcsfontosságú témákban és kérdésekben, mint a marketing, vállalkozásindítás, pályázatírás, adó- és jogi kérdések. Nyáron túrákat szerveztünk a már gyakorló idegenvezetők számára tapasztalatcsere céljából. Ezen rendezvény lehetőséget biztosított a turisztikai szempontból éppen aktuális vonzó helyszínek minél alaposabb megismerésére, amit hozzáértő szakemberek segítségével szerettünk volna elérni. Továbbá két alkalommal is megrendezésre került a Jó gyakorlat a falusi turizmusban címet viselő tanfolyam azon falusi vendégfogadók részére, akik nyertek az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ által meghirdetett turisztikai pályázaton.

– Csökkent-e a szervezet létszáma a 2020-as év alatt?

– Szervezetünk egész évben tartotta a kapcsolatot a már meglévő tagsággal, és a képzéseknek köszönhetően gyarapodtunk is, de nem csak létszámban. A járványhelyzet miatt ugyanis kevés turista érkezett Kárpátaljára, ezért a falusi turizmussal foglalkozók, a vendégházak és a vendéglők tulajdonosai fontos felújításokat tudtak megvalósítani az általuk igazgatott vendéglátó egységekben. Ezek olyan teendők, amelyeket „szezonban” elég nehézkes véghez vinni, főleg ha egymást érik a turistacsoportok.

– Hogyan vélekednek a jövőről?

– Természetesen pozitívan. Nagyon reméljük, hogy lassan véget ér a járványhelyzet, a korlátozások és szigorítások lehangoló hatása, és minél előbb elkezdhetjük a különböző programok és fesztiválok szervezését. Úgy igyekszünk szervezni a munkánkat, hogy mi majd készen álljunk, amikor késznek kell lennünk egy jó kis disznóvágásra vagy lekvárfőzésre. Ezeken kívül, amikor csak lehetőségünk van, igyekszünk legjobb szakmai tudásunkkal képviselni Kárpátalját, szülőföldünk csodálatos turisztikai értékeit megmutatni a különböző kiállításokon és fesztiválokon a jövőben is. Reménykedjünk, hogy nemsokára ismét visszatér minden a megszokott és jó kerékvágásba.

(SD/karpataljalap.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei