Nagy változás történt az autók eladásában Magyarországon

Nagy változás történt az autók eladásában Magyarországon

19:51 Január 20, 2021

Közélet 2549 3 хвилини

Magyarországon a jótállási szabályok 2021-ben életbe lépett módosítások az autók eladásában is változást hozott.

2021-től lényeges változások léptek életbe a szavatossági és jótállási szabályokban Magyarországon. A 2021. január elsejétől megvásárolt, 250 ezer forintnál drágább termékek esetében a kötelező jótállás időtartama három évre módosul magánszemélyek esetében.

Kevés szó esett ugyan eddig erről, de ez a szabályozás az új autók eladására is hatással van. Az autóimportőröknek is változtatniuk kellett a jótállási feltételeiken, azaz a jogszabály értelmében mostantól kilométer-korlátozás nélkül kell jótállást vállalniuk az első három évben.

Persze, az autók esetében vannak kivételek. A jogszabály előírja, ha a kötelező jótállás hatálya alá eső termék első meghibásodása esetén megállapítható, hogy javíthatatlan, kötelező nyolc napon belül kicserélni, vagy visszatéríteni az árát. Ez alól az autók mellett az elektromos kerékpárok és motorkerékpárok is kivételt jelentenek.

Ha három javítást követően a kötelező jótállás hatálya alá eső termék ismételten meghibásodik, akkor a vállalkozás köteles a terméket nyolc napon belül cserélni, vagy a vételárat visszatéríteni. A fenti kivételek azonban ebben az esetben is érvényesek.

Több importőr már frissítette árlistáit, a Fiatnál például ez olvasható: „Január 1-től érvényes jogszabályok alapján 3 év jótállást biztosítunk magánszemélyek részére.”

Ez egyébként sok márkánál csak technikai változást jelent, mert modelljeikre jellemzően eddig is x+y év garanciát vállaltak. Ebből mostantól az első három év lesz fix és kilométer-korlátozás nélküli.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei