Felhőtlen jupiterszerű bolygót találtak

Felhőtlen jupiterszerű bolygót találtak

22:15 Január 25, 2021

Közélet 539 4 хвилини

Első alkalommal találtak olyan jupiterszerű bolygót amerikai csillagászok, amelynek megfigyelhető légkörében nincs felhő vagy ködpára.

Extrém forró, négy és fél napig tart rajta egy év

Felfedezésüket az Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóirat januári számában mutatták be a Harvard és Smithonian Asztrofizikai Központ tudósai.

A WASP-62b felhők nélküli exobolygóról készített fantáziarajz
Forrás: NASA

A WASP-62b névre keresztelt gázóriást először 2012-ben észlelték annak a programnak a keretében, amely 15 magnitúdósnál fényesebb csillagok körül keringő fedési exobolygók után kutat az északi és a déli féltekén. A Dél-Afrikában lévő észlelőhelyre telepített műszerrel fedezték fel a WASP-62b-t, amelynek azonban egészen mostanáig nem tanulmányozták a légkörét.

A „forró Jupiternek” is nevezett bolygó 575 fényévre van és tömege mintegy fele a Naprendszerünkben lévő Jupiterének. Ám miközben a Jupiter majdnem 12 év alatt kerüli meg a Napot, a WASP-62b négy és fél nap alatt, és napközelisége miatt extrém forró a hőmérséklete.

Ez a bizonyíték arra, hogy nincsenek felhők a légkörében

Munazza Alam, a kutatás vezetője a Hubble Űrteleszkóppal figyelte meg a bolygót és gyűjtött adatokat, tanulmányozta az elektromágneses sugárzást a kémiai elemek észlelésének segítésére.

Háromszor figyelte meg a WASP-62b-t, amint elhalad csillaga előtt, ami láthatóvá tette a fénymegfigyeléseket, lehetővé téve a nátrium és a kálium jelenlétének megfigyelését a bolygó légkörében.

A WASP-62b rendkívül közel kering a központi csillagához
Forrás: Smithsonian Institute

A kálium jelenlétére nem találtak bizonyítékot, a nátrium jelenléte azonban egyértelmű volt.

A kutatócsoport számára láthatóvá vált a teljes nátriumabszorpciós képvonal vagy annak teljes lenyomata. Ha a bolygó légkörében felhő vagy pára lenne, eltakarnák a nátrium ismertetőjegyét. Ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy egy tiszta légkört látunk – magyarázta Alam.

Nagyon ritkák a légkörrel rendelkező, de felhő nélküli exobolygók

A felhő nélküli bolygók nagyon ritkák, csillagászok becslése szerint az exobolygók kevesebb, mint hét százalékának lehet tiszta légköre. Az első és eddig egyetlen ismert exobolygót tiszta légkörrel 2018-ban fedezték fel.

A WASP-96b-t a Szaturnuszok családjába sorolták, mivel tömegét tekintve ehhez a bolygóhoz hasonló.

A James Webb űrteleszkóp illusztrációja. Az űr távcső új fejezetet nyithat az exobolygó kutatásban Forrás: NASA

A felhő nélküli légkörű exobolygók tanulmányozása által a csillagászok jobban megérthetik, miként formálódtak azok.

Ritkaságuk azt feltételezi, hogy esetükben valami más megy végbe, vagy különbözőképpen formálódtak mint a legtöbb planéta. A tiszta légkör által könnyebbé válik a bolygók kémiai összetételének tanulmányozása, ami segíti azonosítani azt, hogy miből épülnek fel. A James Webb teleszkóp felbocsátása az év folyamán új lehetőségeket teremt ezen bolygók, köztük a WASP-62b tanulmányozására.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.