Legalább tizennyolc hónapot kell várni a koronavírus elleni védőoltásra (videó)

Legalább tizennyolc hónapot kell várni a koronavírus elleni védőoltásra (videó)

08:36 Február 14, 2020

Közélet 30

Kínában gőzerővel gyártják az egyik amerikai gyógyszercég kísérleti készítményét, melytől azt remélik, hogy hatékony lehet a koronavírus ellen. Az Egészségügyi Világszervezet szerint azonban a valóban hatékony védőoltásra még nagyjából 18 hónapot kell várni.

Az egyik kínai gyógyszergyártó óriáscég a napokban jelentette be, hogy megkezdte az egyik kísérleti fázisban lévő készítmény tömeggyártását. A dolog több szempontból is problémás. A gyógyszer hatóanyaga, a remdesivir ugyanis az egyik amerikai biotechnológiai cég szabadalmi védettsége alatt áll, bár a kínai gyógyszercég azt állítja, hogy a szabadalmat megkerülve egy új gyártástechnológiát használ. Licensszel pedig még egyetlen cég sem rendelkezik, és a Bloomberg cikke szerint egyelőre a hatóságok sem adtak engedélyt a gyógyszer forgalmazására. Ráadásul a a “COVID-19-nek” elnevezett új koronavírus ellen még nincs is bizonyítottan hatékony gyógymód, a védőoltás kifejlesztésére nagyjából másfél évet kellene várni a szakemberek szerint. Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, Tedrosz Adanom szerint, amíg nincs hatékony ellenszer, a vírus terjedését a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel kell meggátolni.

4903
Egyelőre tünetmentes a Megyei Infektológiai Kórházban koronavírus gyanújával kezelt kínai férfi (videó)
Egy kínai állampolgárt kezelnek a Megyei Infektológiai Kórházban Ungváron. A férfi tünetmentes és nem is beteg, de a protokoll azt kívánja, hogy egyelőre elzárva tartsák.
19:30 Február 15, 2020
Közélet 36
4882
Koronavírus: nem beteg az Ungváron karanténban lévő kínai
Az egyetemista a szünidőt hazájában töltötte, és Dubai érintésével repült Kijevbe, majd onnan tért vissza Ungvárra. A megyeszékhelyre érkezve azonnal kérte, hogy megelőzés céljából helyezzék karanténba.
09:46 Február 15, 2020
Közélet 41
4787
Összehangolják a koronavírus elleni intézkedéseket az EU egészségügyi miniszterei
Egyetértettek az Európai Unió egészségügyi miniszterei abban, hogy együttműködésre és az előkészületek összehangolására van szükség az új koronavírus továbbterjedésének megakadályozása érdekében a kontinensen – olvasható a hirado.hu oldalán.
11:20 Február 14, 2020
Közélet 24
social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
Kárpátalja
4948
Házasság Hete programsorozat a kárpátaljai nagycsaládosok szervezésében (videó)
A szórakoztató programok mellett az programsorozat csúcspontja dr. Csókay András sebész professzor és felesége Altai Daniella tartott megható és lélek erősítő előadást, melyben a pár bizonyságot tett hitükről, és egymás iránti szeretetükről.
14:00 Február 16, 2020
Közélet 40
4943
A népzene és néptánc oktatásának fontosságát hangsúlyozták a szórványvidéken oktatók konferenciáján (videó)
A tanácskozás három napja alatt a résztvevők tematikus előadásokon vettek részt ahol saját kepeségeiket fejleszthették tovább. Az elméleti foglalkozások mellet több gyakorlati módszerrel is megismerkedhetek az oktatók.
13:00 Február 16, 2020
Közélet 86
4940
KMPSZ informatikai vetélkedője a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (videó)
A vetélkedőn a fiatalok hosszas felkészülés eredményeit tudták bemutatni. A versenyen Kárpátalja számos magyar középiskoláját képviselték tehetséges diákok.
12:00 Február 16, 2020
Közélet 49
4937
Katolikus Karitasz orvosmisszió Kárpátalján gyermekeknek és felnőtteknek (videó)
Beregszászban folytatta prevenciós munkáját a Katolikus Karitasz Orvosmissziója. Az önkéntes orvoscsoport nehéz sorsú gyermekek részére végez szemészeti, fogászati és mozgásszervi szűréseket.
11:00 Február 16, 2020
Közélet 30
4903
Egyelőre tünetmentes a Megyei Infektológiai Kórházban koronavírus gyanújával kezelt kínai férfi (videó)
Egy kínai állampolgárt kezelnek a Megyei Infektológiai Kórházban Ungváron. A férfi tünetmentes és nem is beteg, de a protokoll azt kívánja, hogy egyelőre elzárva tartsák.
19:30 Február 15, 2020
Közélet 36
Több hír Kárpátaljáról
Kiemelt téma
4844
A Fidelitas kárpátaljai iskoláknak szervez gyűjtést
Két kárpátaljai település, Tiszasalamon és Mezőgecse magyar iskoláinak támogatására szervez adománygyűjtést a Fidelitas – jelentette be a szervezet elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
18:15 Február 14, 2020
Közélet 45
4802
Koragyermekkori fejlesztés Beregszászban
A nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesület, valamint a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat egy közös európai uniós pályázatnak köszönhetően Kárpátalján is lehetőség nyílik a Down-szindrómás, valamint más, a Pethő-módszerrel nem fejleszthető rendellenességgel született gyermekek felzárkóztatására egy kétéves program keretében.
13:24 Február 14, 2020
Közélet 39
4773
2020 legbefolyásosabb emberei Kárpátalján (videó)
Elkészült a 2020-as Kárpátalja legbefolyásosabb emberei magazin. A benne szereplőket több szempont alapján osztályozták.
08:49 Február 14, 2020
Közélet 124
Ukrajna
4729
Az Ukrzaliznicja javítaná 53 korlátozott tevékenységű vasútállomás működését
A 2019-es év második felének összegzése alapján az Ukrzaliznicja vasúti vállalat úgy döntött, hogy fejlesztést hajt végre 53 korlátozott tevékenységű vasútállomásnál.
18:42 Február 16, 2020
Közélet 28
4855
Az Ukrzaliznicja elindította új honlapját
Az Ukrzaliznicja elindította új honlapját, mely teljes mértékben megfelel vasúti vállalat arculatának, adaptálva van minden eszközre, s még a látáskorlátozott felhasználók igényeit is számba veszi.
17:30 Február 16, 2020
Közélet 41
4924
Ukrajnában megengednék, hogy nemet válthassanak a tinédzserek
Ukrajnában bejegyeztek egy törvénytervezetet, mely engedélyezné a tinédzsereknek, hogy nemet váltsanak.
16:37 Február 15, 2020
Közélet 132
4894
Kijev műholdas felvételeken készül összeszámolni a Krím és a kelet-ukrajnai szakadár területek lakosait (videó)
Az ukrán kormány azt tervezi, hogy műholdas felvételek segítségével számlálja össze, hányan élnek jelenleg az Ukrajnától Oroszország által törvénytelenül elcsatolt Krím félszigeten és az önkényesen kikiáltott Donyec-medencei szakadár területeken.
12:50 Február 15, 2020
Közélet 76
4819
Ukrajna amerikai és izraeli nagyvállalatokat von be a kiberfenyegetések elleni küzdelembe
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) hivatala a legnagyobbak közé tarozó amerikai és izraeli magánvállalatokkal kezd együttműködést a kiberfenyegetések elleni küzdelemben – közölte Olekszij Danyilov, a testület vezetője.
14:35 Február 14, 2020
Közélet 35
Több hír Ukrajnából
A nap hírei
4937
Katolikus Karitasz orvosmisszió Kárpátalján gyermekeknek és felnőtteknek (videó)
Beregszászban folytatta prevenciós munkáját a Katolikus Karitasz Orvosmissziója. Az önkéntes orvoscsoport nehéz sorsú gyermekek részére végez szemészeti, fogászati és mozgásszervi szűréseket.
11:00 Február 16, 2020
Közélet 30
4882
Koronavírus: nem beteg az Ungváron karanténban lévő kínai
Az egyetemista a szünidőt hazájában töltötte, és Dubai érintésével repült Kijevbe, majd onnan tért vissza Ungvárra. A megyeszékhelyre érkezve azonnal kérte, hogy megelőzés céljából helyezzék karanténba.
09:46 Február 15, 2020
Közélet 41
4802
Koragyermekkori fejlesztés Beregszászban
A nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesület, valamint a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat egy közös európai uniós pályázatnak köszönhetően Kárpátalján is lehetőség nyílik a Down-szindrómás, valamint más, a Pethő-módszerrel nem fejleszthető rendellenességgel született gyermekek felzárkóztatására egy kétéves program keretében.
13:24 Február 14, 2020
Közélet 39
4762
Egy héttel meghosszabbították a karantént az Ungvári iskolákban (videó)
Ungvár polgármestere kijelentette, hogy az iskolákban mindenképpen meghosszabbítják a karantént, ami pedig az óvodákat illeti, azokról a közeljövőben döntenek. 0
08:34 Február 14, 2020
Közélet 20
4512
A hatóságok hozzáférést kaptak a lakossági bankszámla-információkhoz
Februártól több államhatalmi szerv hozzáférési jogot kapott a jogi és természetes személyek bankszámláira vonatkozó információkhoz bírósági döntés nélkül, miközben a bankok nem kötelesek tájékoztatni a számlatulajdonosokat, hogy a hatóságok érdeklődtek a pénzével vagy a szerződő felével kapcsolatban.
10:35 Február 11, 2020
Közélet 156
4437
Az államférfi, a politikus, a diplomata Szergej Usztics emlékére...
„Mindenekelőtt a fiatalok szemébe nézek. Ragyognak-e, látom-e bennük az érdeklődés szikráját? Ismert tény, hogy a világot a nem közömbösek alkotják. Nagyon szeretném, hogy minél több érdeklődő szempár legyen az egyetemünkön valamint egész Ukrajnában, sokkal több”
12:43 Február 10, 2020
Közélet 66
Világ
4985
Új Indiana Jones-filmet forgatnak
Többszörös késedelem után nyártól kezdik el forgatni az Indiana Jones-kalandfilmek ötödik részét.
19:04 Február 16, 2020
Közélet 18
4962
Vasárnap tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor (videó)
Orbán Viktor először első kormányzása idején, 1999-ben értékelte az évet a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére. A kormányfő ezekben a beszédekben mindig áttekinti az előző időszakot, illetve kijelöli a következő időszak kormányzati feladatait.
13:39 Február 16, 2020
Közélet 37
4953
Hetedik Székely Bál – Kárpátalja is kedvezményezett
Hetedik alkalommal szervezték meg a Székely Bált, a Pesti Vigadóban tartott eseményen Tiszteletbeli Székely címet kapott Varga Mihály magyar pénzügyminiszter, valamint Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
11:26 Február 16, 2020
Közélet 48
4816
Lengyelország új munkavállalási szabályokat vezet be: mire számíthatnak az ukrán vendégmunkások
Lengyelország új migrációs politikát vezet be a munkahelyek védelme érdekében a külföldi vendégmunkásokkal szemben. Ez legfőképpen a folyamatos, huzamos ideig tartó munkavállalást korlátozza. Kivételt képeznek azok, akik lengyelországi tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. Őket nem korlátozzák a hosszútávú munkaszerződések megkötésében, írja az OBOZREVATEL.
08:04 Február 15, 2020
Közélet 30
4867
Kétéves gyermeke van Viktor Janukovics elzavart ukrán elnöknek
Közel kétéves kisfia van az oroszországi Rosztovba menekült Viktor Janukovicsnak, Ukrajna 2014 februárjában megbuktatott negyedik elnökének új feleségétől – adta hírül Szonya Koskina, a Levij Bereg hírportál rendszerpárti főszerkesztője pénteken Telegram-csatornáján.
21:34 Február 14, 2020
Közélet 159
Több hír a világból
4268
Könnygázt fújtak a rendőrök a klímaaktivistákra egy franciaországi reptéren (fotó, videó)
Az Extinction Rebellion néhány aktivistája a repülőforgalom csökkentéséért és a kerozin árának emeléséért tüntetett a franciaországi Chambéry repterén szombaton.
19:31 Február 16, 2020
Események 13
4255
Kerékpárost gázoltak el Ungváron
Vasárnap kora délután egy kerékpárost gázoltak el Ungváron, a Gyöngyösi utcában.
16:51 Február 16, 2020
Események 52
4220
Ki kellett üríteni egy repülőt Düsseldorfban, mert lángolt a kereke (Videó)
Kiürítettek a Pegasus légitársaság gépét Düsseldorfban , mert kigyulladt az egzik kereke.
12:30 Február 16, 2020
Események 33
4232
Hálószobájában rejtegette a rendőrségtől lopott motorkerékpárt egy técsői férfi
A rendőrség őrzött járműtárolójából lopott el egy motorkerékpárt Técsőn egy férfi, aki a kétkerekűt lakásának a hálószobájában rejtegette, de a nyomozók mégis megtalálták – adta hírül vasárnap hivatalos honlapján a Kárpátalja megyei rendőrség.
12:17 Február 16, 2020
Események 32
3065
Matteo Salvini: „Elég volt az Európai Uniótól kapott pofonokból”
A nemzetek polgárainak érdekvédelme fontosabb az őket „pofozó” Európai Uniónál az olasz Liga vezetője, Matteo Salvini szerint, aki kormányzásra való készülésre szólította fel a jobboldali erőket a vasárnap egy Rómában rendezett párttalálkozón.
22:43 Február 16, 2020
Politika 16
3058
Zelenszkij neandervölgyi szintű elnök, a lembergi televízió szerint
A hamisítatlan orosz vezetéknevű Drozdov, aki korábban nagy nyilvánosság előtt másfélmillió donbászi lakos kiirtására és a szakadár területek szögesdrótos szeparálására szólított, hétvégi műsorában a kelet-ukrajnai fogolycsere azonnali leállítását és végleges beszüntetését követelte.
21:54 Február 16, 2020
Politika 47
3045
Orbán Viktor: Magyarország mindenek előtt (videó)
Orbán Viktor évértékelő beszéde, 2020. február 16., Budapest.
20:25 Február 16, 2020
Politika 36
3041
Porosenko volt elnök következetesen angol nyelven tárgyalt Putyinnal
Petro Porosenko volt ukrán államfő nem orosz anyanyelvén, hanem angolul tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a kelet-ukrajnai konfliktus rendezését célzó minszki folyamat során.
20:09 Február 16, 2020
Politika 74
1985
A külföldön dolgozó ukránok közel 12 milliárd dollárt utaltak haza tavaly
A külföldön dolgozó ukránok míg 2018-ban 11 milliárd dollárt, addig 2019-ben már csaknem 12 milliárd dollárt utaltak haza – hozta nyilvánosságra az adatokat az Ukrán Nemzeti Bank a honlapján.
20:53 Február 16, 2020
Gazdaság 18
1982
Erősödött az ukrán gazdaság teljesítménye tavaly
Az ukrán statisztikai hivatal adatai szerint tavaly 3,4 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) a 2018. évi 2,5 százalék bővülés után.
18:50 Február 16, 2020
Gazdaság 21
1943
Ukrajna 4,5 milliót különített el az ukrán állampolgárok Kínából való kimenekítésére
Az Urjadovij Portalon megjelent hír szerint az ukrán állam összesen 4,5 millió hrivnyát különített el az infrastrukturális minisztérium számára az ukrán állampolgárok és azok családtagjainak Kínából történő evakuációjára.
12:41 Február 15, 2020
Gazdaság 39
1963
A Samsung és az Apple háborúja nyomja fel a mobiltelefonok árát
A Samsung és Apple egyre dráguló modelljei, és az irántuk való kereset.
09:05 Február 15, 2020
Gazdaság 36
353
Trianonért állt bosszút a boksz első magyar olimpiai bajnoka
Az 1928-as olimpiáig a magyar ökölvívók érmet sem szereztek, akkor robbant be a légsúlyú (51 kilós) Kocsis Antal a legjobbak közé, és senki sem tudta legyőzni.
18:30 Február 15, 2020
Történelem 36
348
A T. rex távoli rokonának maradványait találták meg Argentínában
A Tyrannosaurus rex távoli rokonának maradványait találták meg argentin paleontológusok Patagóniában – olvasható a hirado.hu oldalon.
14:17 Február 15, 2020
Történelem 30
343
Báthory Erzsébet kegyetlenkedései
Az erdélyi fejedelmi családból származó grófnőt, Ecsedi Báthori Erzsébetet, a nagy múltú Báthori família sarjaként a történelem első női sorozatgyilkosaként, női Drakulaként emlegetik, aki „szűz lányok vérében pancsolt” és szolgálókat kínzott kedvtelésből.
09:28 Február 15, 2020
Történelem 53
327
Kuleba: Magyarország történelme nem létezik Kárpátalja nélkül
Dmitro Kuleba európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy Kárpátalja rendkívül fontos régiónak számít mind Ukrajna, mind pedig Magyarország számára.
17:52 Február 13, 2020
Történelem 1010
4985
Új Indiana Jones-filmet forgatnak
Többszörös késedelem után nyártól kezdik el forgatni az Indiana Jones-kalandfilmek ötödik részét.
19:04 Február 16, 2020
Közélet 18
4729
Az Ukrzaliznicja javítaná 53 korlátozott tevékenységű vasútállomás működését
A 2019-es év második felének összegzése alapján az Ukrzaliznicja vasúti vállalat úgy döntött, hogy fejlesztést hajt végre 53 korlátozott tevékenységű vasútállomásnál.
18:42 Február 16, 2020
Közélet 28
4855
Az Ukrzaliznicja elindította új honlapját
Az Ukrzaliznicja elindította új honlapját, mely teljes mértékben megfelel vasúti vállalat arculatának, adaptálva van minden eszközre, s még a látáskorlátozott felhasználók igényeit is számba veszi.
17:30 Február 16, 2020
Közélet 41
4948
Házasság Hete programsorozat a kárpátaljai nagycsaládosok szervezésében (videó)
A szórakoztató programok mellett az programsorozat csúcspontja dr. Csókay András sebész professzor és felesége Altai Daniella tartott megható és lélek erősítő előadást, melyben a pár bizonyságot tett hitükről, és egymás iránti szeretetükről.
14:00 Február 16, 2020
Közélet 40
1014
Három érmet szerzett a magyar csapat Rómában
Muszukajev Iszmailhoz (65 kg) hasonlóan a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában szereplő Kuramagomedov Murad is elveszítette bronzmeccsét, és így az ötödik helyen végzett a római birkózó Európa-bajnokságon.
22:04 Február 16, 2020
Sport 21
1010
Potápi Árpád János: A sport fontos közösségformáló erő
Hargitafürdőn, a csíkszeredai magyar főkonzulátus által kezdeményezett székelyföldi síünnepen. tiszteletét tette Potápi Árpád János, ahol a sport összetartó erejéről beszélt.
20:00 Február 15, 2020
Sport 24
1006
Doppingvétség miatt újabb olimpiai aranyérmet bukhatnak el az oroszok
A Nemzetközi Sílövő Szövetség (IBU) 2013-ban és 2014-ben elkövetett doppingvétség miatt kétéves eltiltással sújtott két orosz versenyzőt, akik közül Jevgenyij Usztjugov 2014-ben tagja volt a szocsi játékokon aranyérmes orosz váltónak.
19:37 Február 15, 2020
Sport 28
988
Az ötrubeles fiú
Nagydobronyból a Vasashoz viszontagságos körülmények között. Hidi M Sándor története.
23:01 Február 12, 2020
Sport 2457