Koragyermekkori fejlesztés Beregszászban

Koragyermekkori fejlesztés Beregszászban

13:24 Február 14, 2020

Közélet 5622 7 хвилин

Українська

A nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesület, valamint a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat egy közös európai uniós pályázatnak köszönhetően Kárpátalján is lehetőség nyílik a Down-szindrómás, valamint más, a Pethő-módszerrel nem fejleszthető rendellenességgel született gyermekek felzárkóztatására egy kétéves program keretében. Beregszászban még idén szeptemberig elkezdődik a fejlesztő szakemberek képzése, akik a pályázat forrásainak köszönhetően majd ingyen végzik a sérült gyermekek felzárkóztató rehabilitációját 2020 szeptembere és 2021 októbere között.

A program két évig tartó lebonyolítása egy szakmai konferenciával vette kezdetét Nyíregyházán, a Megyeháza Bessenyei-termében, ahol a szakma jeles képviselőinek előadásait hallhatták a jelenlévők.

Makuk János, a projekt kárpátaljai koordinátora a sajtónak elmondta, hogy több mint hat éve kezdték el Kárpártalján – a budapesti Pethő Intézettel együttműködve – a koragyermekkori fejlesztési programjukat. Azóta nagyon sok olyan gyermekkel találkoztak, akiknek a fejlesztésére nem alkalmas a Pethő András által kidolgozott módszer. Ugyanis bármekkora csoda a Pethő-módszer, vannak olyan sérült gyerekek, például a Down-szindrómával születettek, akik egészen más jellegű fejlesztő rehabilitációs programokat igényelnének. A megoldást keresve talált egymásra a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat, valamint a nyíregyházi Rejtett Kincsek Down Egyesület, az utóbbi a szabolcsi megyeszékhelyen, és már Budapesten is működtet úgynevezett Csodavár Korai Fejlesztő Centrumokat. Közösen pályáztak több mint féléves előkészítő munka után és örömmel fogadták, hogy támogatásban részesültek, és elindulhat Kárpátalján, Beregszászban is a rászoruló gyermekek fejlesztése. Az említett területen viszont már jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek a szomszédos magyarországi régió szakemberei. Makuk János elmondta még, hogy a program két szakaszból áll, 2020. szeptember végéig a pedagógusokból és egészségügyi szakemberekből álló jelentkezőket képzik majd ki a feladatra, illetve beszerzik a szükséges orvostechnikai és más eszközöket. Az intervenciós módszerek között lesz a neurofeedback, illetve gyógytorna és más bevált eljárások is. A szakmai módszerek és tapasztalatok átadásával sokat segít majd a nyíregyházi egyesület, akik régóta fejlesztik az érintett gyerekeket, elismerten jó eredményekkel. A szakmai képzéseken túl az óvodapedagógusok és egészségügyi szakemberek számára is szerveznek majd találkozókat, amelyek során megtanulhatják, hogy az adott szindrómákat milyen jelek alapján tudják majd a leghatékonyabban kiszűrni. A gyerekek számára a fejlesztő foglalkozások Beregszászban, a Máltai Szeretetszolgálat központjában ingyenesen elérhetőek lesznek. Ugyanakkor lehetőség szerint igyekeznek majd máshová is kiszállni. A képzésekre máris sokan jelentkeztek Kárpátalján, de további jelentkező szülőket is várnak. Addig is meg szeretnék ismertetni az érintett szülőkkel és a szakemberekkel az új módszereket, például azt az új svájci találmányt, a neurofeedback eszközt, amely a pályázatnak köszönhetően válik majd Nyíregyháza mellett Beregszászban is elérhetővé. Eddig legközelebb csak Debrecenben és Budapesten volt ilyen fejlesztésre lehetőség. Ezentúl Kárpátalján is lesz egy, később talán két ilyen készülék, amelyhez kezelőket is kiképeznek – mondta el Makuk János.

Kisari Károly, a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy egyesületük értelmi fogyatékossággal élő gyerekekkel, elsősorban Down-szindrómával élőkkel foglalkozik. A korai életszakaszokban, a születéstől 14 éves korig különösen elismertek a fejlesztő programjaik, amelynek része a Csodavár Korai Fejlesztő Centrum és Játszóház. A mostani együttműködést a beregszásziak kezdeményezték, megvalósításának anyagi hátterét a sikeres európai uniós pályázat biztosítja majd a következő két évben. Kisari Károly szerint a gyógypedagógiai módszerek mellett a koragyermekkori intervenciós eljárásokkal kapcsolatos tapasztalatik megosztásával jelentős segítséget tudnak majd nyújtani a kárpátaljai partnereiknek. Ők a pályázat lebonyolítói, az eszközbeszerzéseket és a képzéseket is ők szervezik tapasztalt szakembereik segítségével. A neurofeedback eszközök beszerzése, azok kezelőinek képzése viszont számukra is új. A készülék az agyfrekvenciákat figyeli, pontosabban azt, hogy bizonyos ingerek milyen hatásokat váltanak ki az agyban.

Egyébként Beregszászban minden infrastrukturális feltételt ki kell a program keretében építeniük, a fejlesztést segítő egyszerűbb eszközök és bútorok beszerzését is beleértve.

A szakmai konferencián számos nyíregyházi szakember, egészségügyi dolgozók, a pedagógiai szakszolgálat munkatársai mutatták be az általuk végzett intervenciós munkát. Kisari Károly beszámolt a Rejtett Kincsek Down Egyesület Csodavár Fejlesztő Központjában zajló fejlesztő tevékenységről és annak eredményeiről, kolléganője, Pokoraczkiné Vékony Katalin pedig az Edumodul.hu – eltérő fejlődésű gyerekek fejlesztésére kitalált online rendszert ismertette. Nagy érdeklődés övezte a tatabányai Rákóczi Balázs pszichológus Neurofeedback c. bemutatóját, az új terápiás számítógépes eszközt egy önként jelentkező hölgy segítségével a gyakorlatban is bemutatta az érdeklődőknek.

A konferencia végén Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke mondott zárszót, kiemelve a határon átnyúló kezdeményezés fontosságát az eltérő fejlődésű gyerekek és szüleik érdekében, amely programot a konferencia helyszínének biztosításával is igyekezett támogatni a megyei közgyűlés.

Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei