A koronavírusos esetekkel dolgozó orvosok negyedét oltották be Ukrajnában – Viktor Ljasko

A koronavírusos esetekkel dolgozó orvosok negyedét oltották be Ukrajnában – Viktor Ljasko

12:20 Március 15, 2021

Közélet 2396 2 хвилини

Українська

A koronavírus elleni vakcináció kezdetétől a Covidos esetekkel dolgozó orvosok közel 25 %-át oltották be, sok orvos azért utasítja vissza a vakcinát, mert már átesett a fertőzésen – közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszterhelyettes, országos közegészségügyi főorvos egy hétfői lapinterjúban, adta hírül a korrespondent.net hírportál.

A helyettes tárcavezető elmondása szerint a vakcináció kezdete óta a koronavírusos betegeket kezelő kórházak orvosainak 24 %-át oltották be, míg a laboratóriumi munkatársak 30 %-a, a mentősök 20 %-a kapta meg a Covid elleni védőoltást. Mint jelezte, sok orvos azért utasítja vissza az oltást, mert már átesett a fertőzésen. „Azoknak, akik mát túl vannak a betegségen, azt ajánljuk, hogy 6 hónappal halasszák el az oltakozást, és a vakcinájukat adják át a kollégáknak” – tette hozzá.

Ljasko azt is elmondta, hogy vannak, akik a mostani oltási szakaszban nem hajlandóak beoltatni magukat, viszont sok olyan eset is van már, amikor visszahívták a mobil oltócsoportokat, mert meggondolták magukat. Az, hogy valaki visszautasítja a vakcinát, nem jelenti azt, hogy egy vagy két, vagy tíz nap múlva ne kérné azt – mutatott rá, megjegyezve: nem jelenthető ki, hogy a védőoltás visszautasítása kategorikus dolog.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei