A beoltottak teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be Szerbiába

A beoltottak teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be Szerbiába

13:45 Március 24, 2021

Közélet 2336 1 хвилина

Українська

Negatív koronavírusteszt és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be Szerbiába azok, akik már megkapták a szükséges védőoltásokat – jelentette be Zoran Gojkovic, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja szerdán a testület ülése után.

Az egészségügyi szakember közölte, hogy a válságstáb javaslatát még a kormánynak is el kell fogadnia. A tervek szerint mind a szerbiai, mind a külföldi állampolgárok csak akkor léphetnének be negatív teszt vagy karanténkötelezettség nélkül a nyugat-balkáni országba, ha már megkapták valamelyik védőoltás mindkét adagját, illetve az AstraZeneca vakcinája esetében legalább az első dózist. Az ezt igazoló dokumentum felmutatásával a jövőben szabad lesz a belépés Szerbiába.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei