Franciaországban megnyílt az első autós oltóhely

Franciaországban megnyílt az első autós oltóhely

11:40 Április 14, 2021

Közélet 2153 3 хвилини

Українська

Megnyílt Franciaországban kedden a koronavírus elleni első autós oltóhely: a déli Montpellier egyik elővárosban az előzetes bejelentkezés alapján érkező autósoknak az oltás idejére sem kell kiszállniuk a gépkocsijukból.

A Saint-Jean-de-Védas településen kialakított központban naponta száz embert tudnak beoltani.”Az ötletgazda a helyi Saint-Jean klinika, amely a prefektúrának és a regionális egészségügyi hatóságnak néhány héttel ezelőtt javasolta a kísérlet elindítását” – mondta Alexandre Pascal, az egészségügyi hatóság részéről az AFP hírügynökségnek. Hozzátette, hogy az újfajta lehetőséget egyelőre kiegészítésnek tekintik a klinikán januárban megnyitott hagyományos nagy oltóközpont mellett, s a lehetőségei is „szerények”. „Minden jó szándéknak örülünk, és meglátjuk, hogy lesz-e igény erre a megoldásra” – hangsúlyozta az illetékes.

A magánklinika tavaly költözött ki Montpellier belvárosából a szomszédos településre, ahol az A9-es autópálya mentén egy parkolóval is rendelkezik. Itt alakították ki az autós oltóhelyet. „Megjelentek a Covid miatt a nozokomiális fertőzések, ezért megnyugtató lehet a honfitársainknak, ha nem kell bejönniük az intézménybe” – mondta Lamine Gharbi, a klinikát üzemeltető Cap Santé magánkórházi cégcsoport elnöke.

Az oltásra előzetesen regisztrált autósok a hagyományos oltóközpontokban megszokott eljárást követnek: a parkolóba érkezésük után az illetékesek ellenőrzik a személyazonosságukat, majd ki kell tölteniük egy kérdőívet, ha szükséges, orvossal konzultálnak, majd egy orvos vagy egy ápoló beadja nekik az oltást. „A nagy különbség, hogy az emberek mindezt a gépkocsijukban csinálják végig” – mondta Alexandre Pascal. A prioritást élvező foglalkozási ágakban dolgozókon kívül a legalább 18 éves krónikus betegek és minden legalább 55 éves kérheti az oltást.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint kedd estig a teljes lakosság 17, a felnőtt lakosság 21,6 százaléka, azaz több mint 11,3 millió francia kapta meg az első vakcinadózist, és 4 millióan, a teljes lakosság 6, a felnőtt lakosság 7,7 százaléka mindkét adagot.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei