Brüsszel szigorítaná az online sportközvetítéseket

Brüsszel szigorítaná az online sportközvetítéseket

20:00 Április 16, 2021

Közélet 2021 3 хвилини

Szigorítana az élő sportesemények közvetítésére vonatkozó szabályokon az Európai Parlament (EP) jogi ügyekért felelős szakbizottsága, amely ezért a meglévő jogok kiterjesztését szorgalmazza – olvasható a szervezet oldalán közzétett hírben.

Mint írják, a sportesemények önmagukban nem jogosultak szerzői jogi védelemre, mivel nem nevezhetőek az EU szerzői jogi törvényében meghatározott „alkotásnak” – a sportesemények felvétele azonban ettől függetlenül is védett. Néhány ország külön szabályokat vezetett be az élő közvetítésekre vonatkozóan, de ezek uniós szinten már nincsenek összehangolva.

Az EP szerint az élő sportesemények közvetítése jelentős bevételi forrást jelent a rendezvényszervezők számára, így a folyamatnak gazdasági szempontból is fontos szerepe van. Ezeket viszont gyakran illegálisan osztják meg a weboldalak, ami egyrészt sérti a szellemi tulajdonjogokat, másrészt biztonsági kockázatot jelenthet a felhasználók számára: a linkeken és oldalakon át ugyanis kártékony programok is terjedhetnek.

A brüsszeli testület úgy látja, hogy a legjobb megoldás a kalózadások azonnali megszüntetése. A szakbizottság javaslatában azt írta, hogy az illegális tartalmat az észlelés után azonnal, de legkésőbb az esemény kezdete után 30 perccel el kell távolítani az oldalról.

„Az új szabályok célcsoportja a hivatásos illegális műsorszolgáltatók, nem pedig azok a nézők, akik gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy illegális tartalmat fogyasztanak” – hangsúlyozták.

A szakbizottság április 13-án jóváhagyott jelentésében sürgette az Európai Bizottságot (EB), hogy javasoljon konkrét intézkedéseket, amik kifejezetten az élő sporteseményekre vonatkoznak és lehetővé teszik a tartalom azonnali eltávolítását vagy letiltását a jogtiszta, élő közvetítés blokkolása nélkül. A szabályok ugyanakkor nem vonatkozhatnak a helyszínről élőben megosztott tartalomra vagy a közönség által készített felvételekre, mivel ez nem sért semmilyen jogot, és szerves része a rajongói kultúrának.

„Mivel a sportegyesületek jelenleg nem tudnak jegyeket eladni, meg kell védenünk az egyetlen lehetőségüket a jövedelemszerzésre, ez pedig nem más, mint a tévés közvetítési jogok után járó bevételek” – hangoztatta Adrián Vázquez Lázara, a Renew Europe politikusa.

A jelentésről a májusi plenáris ülésen szavaznak majd a képviselők.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei