Átvette magyar állami kitüntetését dr. Csernicskó István

Átvette magyar állami kitüntetését dr. Csernicskó István

09:05 Április 22, 2021

Közélet 4743 5 хвилин

Українська

Dr. Csernicskó István nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia doktor, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora kiemelkedő tudományos, oktatói és tudományszervezői munkája, valamint a kárpátaljai többnyelvűség nyelvészeti és nyelvpolitikai vonatkozásainak vizsgálata terén elért kiemelkedő eredményei elismeréseként április 21-én vehette át ünnepélyes keretek között Magyarország Beregszászi Konzulátusán Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzultól Áder János, a Magyarország köztársasági elnöke által adományozott Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést.

A főkonzul Csernicskó Istvánt rövid méltatásában a kárpátaljai magyarság kiemelkedő, tudományos-közéleti színtéren egyaránt maradandót létrehozó, tudós-közéleti személyiségeként, küzdő harcosaként jellemezte, akinek a tevékenysége a magyar közösség nemzeti identitásának, nemzetként való megmaradásának legközvetlenebb feltételrendszeréhez, a nyelvhasználati jogokhoz kötődik.

Csernicskó István Csapon született 1973-ban, ahol a magyar középiskolában érettségizett, majd az Ungvári Állami Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett tanári oklevelet. 1995-től a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori képzésében vett részt, 2001-ben védte meg doktori disszertációját, amelynek témája a magyar nyelv és irodalom kárpátaljai helyzete volt. 2017-ben „a tudományok doktora” (DSc) fokozatot szerzett, 2018-ban egyetemi tanárrá nevezték ki.

Tanárként dolgozott kezdetben a Bátyúi Középiskolában, a Szernyei Általános Iskolában, majd 1997-től az akkori Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola oktatója lett. Oktatott tantárgyai: szociolingvisztika és mai magyar nyelv. A főiskolán tanszékvezető helyettesként, majd 2000-től tanulmányi és tudományos ügyekért felelős főigazgató-helyettesként dolgozott. 2002-től ő az MTA Ukrajnai Kutatóállomásának felelős programvezetője. Tevékenységét eddigi is számos, rangos tudományos és állami kitüntetéssel ismerték el. Az utóbbi években a magyar mint anyanyelv Kárpát-medencei oktatásának helyzetét, illetve az államnyelvek kisebbségi iskolákban történő oktatásának sajátosságait kutatta és vizsgálta kutatásvezetőként. Három kötet önálló szerzője, 13 kötetnek társszerzője.

A kitüntetés átadásakor, a konzulátus Munkácsy termében – a járványügyi előírásokat betartva – jelen volt felesége, Beregszászi Anikó főiskolai docens, Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, Orosz Ildikó, a beregszászi főiskola elnöke, Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, valamint a konzulátus diplomatái, Beregszász város polgármestere, történelmi egyházaink vezetői, továbbá a sajtó munkatársai.

Szilágyi Mátyás elmondta, hogy a kitüntetésre Csernicskó Istvánt Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke terjesztette fel, felkarolva a beregszászi konzulátus kitüntetési javaslatát.

Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke köszöntőbeszédében kiemelte: „Mára a kárpátaljai magyarság ki tudta termelni magából azt az értelmiséget, akik jelentős szakmai színvonalon tudnak az érdekvédelem egy-egy szegmensébe bekapcsolódni. Ilyen a kitüntetettünk is, aki mára nemcsak a magyar nyelvű felsőoktatás, a tudományosság, hanem a kárpátaljai magyar érdekvédelemnek is oszlopos tagja lett…”

Orosz Ildikó bajtársának és harcostársának nevezte Csernicskó Istvánt, hisz mint fogalmazott: „Abban, hogy a főiskola létrejött nagy szerepe van Istvánnak. A semmiből, közösen építettünk valamit.” Az elnök asszony kiemelte, hogy a főiskola jelenlegi rektora példát mutatott az itt élőknek, sok területen kitaposta az utat, megmutatva, hogyan lehet doktori, nagydoktori fokozatot szerezni, miként lehet Ukrajnában azt akkreditáltatni. Ezekkel együtt megszerezni a docensi címet és így tovább. Mindez jelzi a magas színvonalú szakmaiságot, amihez kitartás és bátorság is párosul.

Csernicskó István megköszönve az elismerést elmondta, számára a kitüntetés azt jelzi, hogy az a társaság, amelyikkel elindult egy úton, jó irányba tart. Majd kiemelte, azt szeretné, hogy érdekvédelemmel kapcsolatos feladataink fogyatkozzanak meg, hogy több idő és energia jusson az építkezésre, az előrehaladásra.

(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei