Ismét kötelező lesz a nemváltó műtétek elvégzése az Egyesült Államokban

Ismét kötelező lesz a nemváltó műtétek elvégzése az Egyesült Államokban

13:04 Május 11, 2021

Közélet 2415 4 хвилини

Українська

Ismét kötelező lesz a nemváltó műtétek elvégzése az Egyesült Államokban, ugyanis az egészségügyi minisztérium mostantól védelmet nyújt a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló – az egészségügyben eddig jogszerűnek számító – megkülönböztetést ellen – jelentette be hétfői közleményében a tárca.

„A félelem a megkülönböztetéstől az egyéneket az ellátás mellőzésére késztetheti, amelynek súlyos negatív egészségügyi következményei lehetnek” – fogalmazott Xavier Becerra, egészségügyi miniszter. „A tárca álláspontja szerint mindenkinek – beleértve az LMBTQ-személyeket is – hozzá kell férnie az egészségügyi ellátáshoz, diszkriminációtól mentesen” – tette hozzá.
2020-ban a Trump-adminisztráció úgy döntött, hogy eltörli az Obama-kormány transzneműekre vonatkozó – nemi megkülönböztetés elleni – védelmét az egészségügyben. Ez azt jelentette például, hogy az előző kabinet az embereket biológiai nemük alapján férfiként, vagy nőként határozta meg. Ezzel szemben az Obama-korszak szabályozása az emberi nemeket úgy határozta meg, hogy „az ember belső nemi érzete, amely lehet férfi, nő, egyik sem, vagy pedig a férfi és a nő kombinációja”.
A Trump-kormányzat rendelkezései azt is lehetővé tették, hogy a kórházak és a biztosítók a vallásszabadságra hivatkozva megtagadhatták például a nemváltó műtétek elvégzését. Az Obama-adminisztráció szabályozása szerint azonban ezeket az egészségügyi beavatkozásokat kötelezővé lehetett tenni a kórházak számára.
Becerra szerint a Biden-adminisztráció új döntése igazodik az amerikai legfelsőbb bíróság tavalyi döntéséhez. Akkor egy munkahelyi diszkriminációs ügyben megállapították, hogy a munkahelyi nemi megkülönböztetés elleni szövetségi törvények védik a saját nemükhöz vonzódókat és a transzneműeket is.
Az egészségügyi minisztérium szerint „az egészségügyi ellátásban előforduló diszkrimináció hatással van az egészségügyi eredményekre”, ugyanis egyes felmérések azt mutatják, „a diszkriminációval szembesülő LMBTQ-emberek negyede elhalasztotta vagy elkerülte a szükséges orvosi ellátást a további megkülönböztetéstől való félelem miatt”.
„Senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés az orvosi szolgáltatások igénybevételekor” – hangoztatta Rachel Levine, egészségügyi miniszterhelyettes. „A minisztériumunk küldetése, hogy minden egyes amerikai egészségét és jólétét javítsuk, nemi identitásuktól vagy szexuális irányultságuktól függetlenül” – tette hozzá Levine.
Rachel Levine az első transznemű, aki az Egyesült Államok szövetségi kormányában magas tisztséget kapott. Az 1957-ben született gyermekgyógyász az élete nagy részét Richard L. Levine néven, férfiként élte le. Két gyermeke is született, majd úgy döntött, hogy nevet és nemet változtat.
A hétfői döntés értelmében az egészségügyi minisztérium jogi osztálya ismét kivizsgálja a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló diszkriminációs panaszokat és a kórházak, klinikák, illetve más egészségügyi szolgáltatók kormányzati szankciókkal sújthatók, amennyiben bebizonyosodik, hogy törvényt sértettek.

Forrás: mti.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei