Smihal: még egy év kell a koronavírus legyőzéséhez Ukrajnában

Smihal: még egy év kell a koronavírus legyőzéséhez Ukrajnában

13:14 Május 11, 2021

Közélet 3625 2 хвилини

Українська

Egy további évre van szükség a koronavírus-járvány leküzdéséhez Ukrajnában, a pandémiára a megoldást a széles körű vakcináció jelenti – közölte Denisz Smihal miniszterelnök az rbc.ua hírportálon kedden megjelent interjújában.

A kormányfő elmondta, a kormány prognózisa nem változik, Ukrajna már egy éve a Covid-19-cel él együtt. „Az én előrejelzésem szerint még egy évnek el kell telnie a (koronavírus elleni) küzdelem befejezéséhez” – tette hozzá. Mint jelezte, az új adatok szerint jelentős mutációi vannak a koronavírusnak, ami aggodalmat kelt minden országban. „A széles körű vakcináció jelenti a kiutat ebből a pandémiából” – mutatott rá.

Smihal azt is elmondta, hogy a tervek szerint az idei év végéig beoltják a felnőtt ukrán lakosság többségét. A jövő évi terv az, hogy be legyen oltva a felnőtt lakosság 70 vagy több százaléka, ami lehetővé teszi a nyájimmunitás kialakulását – húzta alá. Azt is jelezte, a kormány arra törekszik, hogy augusztus 24-ig, azaz a függetlenség napjáig a lakosság jelentős aránya megkapja a vakcinát, és nyugodtan lehet majd a meghívott vendégekkel együtt ünnepelni.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei