Koronavírus: egy olasz tanulmány szerint legalább nyolc hónapig maradnak meg az antitestek az emberi szervezetben

Koronavírus: egy olasz tanulmány szerint legalább nyolc hónapig maradnak meg az antitestek az emberi szervezetben

16:03 Május 12, 2021

Közélet 1696 4 хвилини

A szervezet által a koronavírus elleni védekezéskor termelt antitestek a Covid-19-betegek vérében legalább nyolc hónapig megmaradtak a fertőzést követően, és kulcsfontosságú szerepük van a fertőzés elleni küzdelemben is – jelentették be olasz kutatók kedden.

A semlegesítő antitestek olyan ellenanyagok, amelyek a vírus (vagy más kórokozók) sejtjét bénítják meg, semlegesítik a hatásukat és blokkolják a fertőzést. A semlegesítő antitestek “a betegség súlyosságától, a betegek korától vagy más betegségek meglététől” függetlenül nyolc hónapon át megmaradtak a betegekben a milánói Szent Rafael Kórház közleménye szerint, amely arra is rámutatott, hogy ezeknek az antitesteknek a jelenléte a Covid-19-betegség kezdeti szakaszában kulcsfontosságú a kór sikeres leküzdése szempontjából.

Az olasz közegészségügyi intézet (ISS) kutatói 162 koronavírusos tünettel rendelkező beteg esetét tanulmányozták, akiket a járvány tavalyi első hulláma idején a kórház intenzív osztályán kezeltek. A vérmintákat 2020 márciusában és áprilisában vették le, majd novemberben ismételten vért vettek a betegséget túlélt páciensektől. A vizsgált esetek közül a kórban az adatok szerint huszonkilenc beteg hunyt el. A koronavírust semlegesítő antitestek jelenléte – bár idővel csökkent –, az adott időszak alatt állandó volt, és nyolc hónappal a betegség diagnosztizálása után mindössze három beteg volt, akiknek az antitest-tesztje nem lett pozitív – áll a kórháznak az ISS-sel közösen kiadott közleményben.

A Nature Communications című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány annak a jelentőségét is hangsúlyozta, hogy a koronavírusból lábadozók vérében antitestek képződnek.

Azoknál, akiknél nem fejlődtek ki antitestek a fertőzés első tizenöt napja alatt, nagyobb volt a kockázata a Covid-19 súlyosabb formái kialakulásának

– olvasható a közleményben. 

A vizsgált betegek kétharmada férfi volt, a páciensek átlagéletkora pedig 63 év. A betegek mintegy 57 százalékának volt már korábbi betegsége, elsősorban magas vérnyomása (44%) vagy cukorbetegsége (24%).

A korábbi tanulmányok eredményeitől eltérően, a SARS-CoV-2 nevű vírus elleni semlegesítő antitestek jelenléte a jelenlegi adatok szerint kölcsönös összefüggésben van a vírus hatékonyabb kézbentartásával és a páciensek túlélésének hosszabb időtartamával– jegyezték meg a szerzők. Ez történt a vizsgált esetek többségében is: a tanulmányozott betegek 79 százalékánál képződtek sikeresen semlegesítő antitestek az első két hét alatt a tünetek támadása hatására a tanulmány szerint.

Gabriella Scarlatti, a kutatás koordinátora szerint ezek a megállapítások hasznosak lehetnek mind a betegség klinikai kezeléséhez az egyes páciensek esetében, mind a világjárvány fékentartása szempontjából.

Forrás: MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei