Meghaladta a 400 ezret a donbászi harcok résztvevőinek száma Ukrajnában – Védelmi Minisztérium

Meghaladta a 400 ezret a donbászi harcok résztvevőinek száma Ukrajnában – Védelmi Minisztérium

14:30 Május 13, 2021

Közélet 3316 2 хвилини

Українська

Ukrajnában 407 ezren rendelkeznek a donbászi harcok résztvevőjének jogállásával, közülük 234 ezren a fegyveres erők tartalékát képezik – adta hírül a korrespondent.net hírportál csütörtökön a Védelmi Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint a hadseregből 2015-tel kezdődően leszerelt katonák közül 234 ezret soroltak be a fegyveres erők katonai-műveleti tartalékállományába. Ők képezik a csapatok fő mozgósítási forrását.

A minisztérium azt is közölte, hogy a különleges időszakban katonai szolgálatra azok az ukrán állampolgárok hívhatók be, akik szerződést kötöttek a katonai tartalékállományban töltendő szolgálatra, valamint azok, akiket kötelező jelleggel soroltak be a katonai-műveleti tartalékba.

Olekszandr Porhun a veteránok ügyeiért felelős első védelmi miniszterhelyettes a Donbászra ukrán nemzeti műsorokat orosz nyelven sugárzó Dom tévécsatornának nyilatkozta azt mondta, hogy Ukrajnában összesen 787 ezer a harci cselekményekben részt vettek száma, és közülük 407 ezer a donbászi harcok résztvevői. Az utóbbiak 80 %-a különböző állami erőszervezetekben folytatja a szolgálatot – tette hozzá, megjegyezve, hogy a harcok résztvevői közül 200-250 ezren vannak jelenleg veterán állományban.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei